Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Február 07. 15:24, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Az MSZP helyi szervezete a város 2017. évi költségvetésének több pontján módosítana

Az MSZP helyi szervezete a város 2017. évi költségvetésének több pontján módosítana

A város jövő évi költségvetésének megalkotásakor elsőséget kellene élvezniük azoknak a tételeknek, melyek a helyben élők lakhatását, életminőségének javítását célozzák meg.

Ezzel elsősorban városunk lakosságmegtartó képességének növelése a cél. A szociális ellátórendszer, az oktatás, az egészségügy, a közszolgálat tudatos leépítése is sajnos épp az iménti törekvés ellen dolgozik – közölte Horváth Tamás, az MSZP Kiskunfélegyházi szervezetének elnöke.

Arról is beszámolt a szocialista képviselő, hogy még december elején javaslatokat tett Kiskunfélegyháza város 2017. évi költségvetésének megalkotásához, melyből az alábbi tételeket emelte ki:

  • Iparűzési adó mentesség mindazon vállalkozások részére, melyek adóalapja nem éri el a 2,5 millió forintot
  • Iparűzési adó mentesség a Kiskunfélegyházán háziorvosi tevékenységet végző vállalkozások számára, melyek adóalapja nem éri el az 5,5 millió forintot

Mint azt Horváth Tamás elmondta a fenti adóelőny esélyt ad a mikro vállalkozások, induló vállalkozók számára, hogy jövedelmeiket fejlesztésre fordíthassák. A háziorvosoknak nyújtott kedvezmény pedig biztosítja a szakember ellátást illetve utánpótlást a településen.

Ezen kívül a szociális támogatások pénzügyi kereteinek bővítése is szükségessé válik, hogy az valóban eljuthasson a célszemélyekhez. A költségvetés ezen pontjához kapcsolódóan az alábbiakat foglalta össze a szocialista képviselő:

  • Az újszülöttek támogatásának emelésével a város végre kézzel fogható segítséget nyújthat a születendő babáknak és szüleiknek.
  • A lakásfenntartási támogatás újragondolásával kiszélesíthető a támogatottak köre.
  • A természetbeni támogatások kibővítésével és a Félegyháza Kártya ellátórendszerbe való bevonásával teljesebbé tehető a szociális háló kedvezményezettjei és a piaci szereplők kapcsolata.

A beruházásokkal kapcsolatos javaslatait a következőképpen vázolta fel Horváth Tamás:

  • Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az úthálózat fejlesztésére, aszfaltozására, kiváltképp az egyes városrészekbe bevezető utakra koncentrálva.
  • A Fogyatékosok Nappali Otthonának rekonstrukciója, vizesblokk, fűtésrendszer, nyílászáró csere és teakonyha kialakítása
  • A kossuthvárosi park fejlesztése játszóeszközökkel, streetball pálya kialakítása
  • Közvilágítás fejlesztése városszerte
  • Önkormányzati bérlakások korszerűsítése, a komfort nélküli állomány kivonása vagy fejlesztése

A támogatások tekintetében az alábbiakról tett javaslatot az MSZP helyi szervezete:

  • A fogyatékkal élők nappali intézményének ellátottjai számára ingyenes buszjárat, valamint uszodabérlet finanszírozás
  • A Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer keretösszegének 4 millióról 5 millió forintra történő kiegészítése
  • A kórház szakfeladatainak kiemelt támogatása, különös tekintettel az alapellátást és a sportorvoslást ellátó tevékenységre
  • A város egészségügyi dolgozóinak évi két alkalommal béren kívüli juttatás adományozása, tekintet nélkül arra, hogy állami vagy önkormányzati fenntartású illetve felügyelettel ellátott intézmény munkavállalója

A fentiek ismertetését követően azt is elárulta a szocialista képviselő, hogy a tavalyi évben elfogadta a költségvetést, de idén addig ezt nem tudja megtenni, amíg egyes sarkalatos kérdéseiben nem törekszik kompromisszumos megoldásokra a testület.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:36, vasárnap | Helyi

Félegyházi Napok 2025

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő FÉLEGYHÁZI NAPOK programjaira.

2025. Augusztus 03. 08:19, vasárnap | Helyi

„Minden település számít” Újabb közlekedési beruházást adtak át

Cél, hogy minden vármegyei településre, a legkisebbekre is jusson támogatás

2025. Augusztus 03. 08:18, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP

2025. Augusztus 03. 08:17, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP