Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2017. Május 29. 10:13, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Az osztálypénzüket ajánlották fel

Az osztálypénzüket ajánlották fel

A közgazdasági szakgimnázium 10/B osztályos diákjai az osztálypénzüket ajánlották fel, hogy megszervezhessenek a parkerdőben egy feledhetetlen napot a Göllesz Iskola tanulóinak.

Mint ahogy azt Kis-Fekete Bencétől a diákok osztályfőnökétől megtudtuk, a rendezvény legfőbb célja a társadalmi érzékenyítés megvalósítása, vagyis az, hogy a középiskolás diákok megismerjék azokat a gyerekeket, embereket akiket eddig „más”-nak gondoltak.

Az ismerkedés már tavaly elkezdődött, amikor a közgés fiatalok ellátogattak az ÉNO-ba és a Göllesz Viktor Általános Iskolába is karácsony alkalmából. Most pedig adódott egy pályázati lehetőség, melynek köszönhetően egyszerre két szempontból is érdemesnek találták megszervezni a gyermeknapi programot a nevelési nehézségekkel küzdő fiataloknak. A pályázatot a Salva Vita Alapítvány írta ki, amelynek legfőbb célja a fogyatékkal élő emberek munkába való beilleszkedésének elősegítése, társadalmi integrációja. Mindösszesen 50 pályázót választottak be a programba a pályázati anyagok áttekintését követően, melyek között szerepel a félegyházi középiskola is. A rendezvény megvalósítását követően az alapítvány részéről kirendelt koordinátor jelentést fog írni a tapasztalatairól, majd egy független zsűri fogja eldönteni, hogy melyik az a tíz osztály, melynek diákjai a legérdemesebbek a 400.000 Ft pénzdíjra.

Heilig Szilvia a Salva Vita Alapítvány képviseletében érkezett a rendezvényre. Elmondta, hogy a program legfőbb célja az, hogy az általános iskola felső tagozatának tanulói és a középiskolás korosztály fiataljai kapcsolatba kerüljenek fogyatékkal élő társaikkal. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen korban a legfogékonyabbak a társadalmi érzékenyítésre. Ha van valamilyen személyes élményük a fiataloknak, akkor az meghatározó lesz egész életükre nézve. Sokszor nem a nyitottság hiánya vagy a rosszindulat az, ami miatt nem fordulunk megfelelőképpen a fogyatékkal élő emberek felé, hanem egyszerűen zavarba jövünk, és nem tudjuk, hogyan kezeljük őket, miképpen segítsünk problémáik megoldásában.

A félegyházi közgazdasági iskola tizedikes osztályának az eredeti tervek alapján egy csoporttal lehetett volna eltöltenie a napot, de mivel a Göllesz iskolába ötven gyermek jár összesen, így a fiatalok elhatározták, hogy mindenkit meghívnak a gyermeknapi szórakoztató programra, ahol játékos, sportos vetélkedőkkel, kötélhúzással, focival és különféle szabadtéri foglalkozással kötötték le a gölleszes diákok figyelmét. S miután kellemesen elfáradtak a délelőtti programokon, a bográcsban elkészült marhalábszár-pörköltből jóízűen megebédeltek. Délután pedig folytatódott tovább a szabadtéri program egészen fél 4-ig, amikor is – úgy ahogyan jöttek – busszal tértek vissza az intézményekbe az élményekkel teli diákok.

Kis-Fekete Bence osztályfőnök a rendezvény végén büszkén mondta, hogy mindent az osztályába járó gyerekek szerveztek, és a programokat is ők találták ki. Gondolkodás nélkül felajánlották az osztálypénzüket, hogy be tudjanak vásárolni a rendezvényre és természetesen a busz költségeit is ők térítették meg. A nap végén úgy látta, hogy kivétel nélkül mindenki kellemesen érezte magát a rendezvényen és úgy gondolja, hogy biztosan lesz még folytatása is. Sőt, talán lesznek követői is a középiskolás fiataloknak.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi

Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban

Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.

2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi

Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!

Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.

2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi

Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja

Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.