Hírek
2015. Június 23. 10:55, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Az utolsó lovas postás Gátéron kézbesít leveleket
A Kiskun Múzeumban június 22-én tartott „Nemzeti értékek Bács-Kiskun megyében” régiós képviselőinek találkozóján megtudhattuk többek között azt is, hogy Gátéron működik országunk utolsó lovas postása.
A Kiskun Múzeumban június 22-én tartott „Nemzeti értékek Bács-Kiskun megyében” régiós képviselőinek találkozóján megtudhattuk Jánosiné Gyermán Erzsébettől, Gátér polgármester asszonyától, hogy településük különleges büszkesége országunk utolsó lovas postása, mely a mai napig is működik a faluban.
Sőt, a Bács-Kiskun Megyei Értéktár legutóbbi ülésén megyei értékké nyilvánította a gátéri lovas postást.
A Magyar Posta 1962. augusztus 1-től vezette be a lovas kézbesítést a tanyás településeken. Mára ezt a szolgáltatást a legtöbb helyen felváltotta az utak szélére kihelyezett postaláda. Az egyetlen település az országban, ahol még a mai napig is működik a lovas postai szolgálat, Gátér község. Kulik István, a Magyar Posta alkalmazottja 1987 óta tölti be ezt a tisztséget. A Gátérhoz tartozó tanyavilág mára már veszített a méretéből, de még így is 123 fő számára kell megoldania a postai kézbesítést, 78 km-es útvonalat kell járnia. A ló a saját tulajdona, amelyért a posta lótartási átalányt fizet, a kocsit pedig a Magyar Posta készíttette.
A ragadós, agyagos talajon, gödrös dűlőutakon - főleg esős időben - az egyetlen lehetőség a postás számára a tanyák megközelítéséhez a lovas fogat. Előfordul, hogy télen, nagy hóesés idején a kocsit szánkóra cseréli a postás. A levélküldemények és újságok kézbesítése mellett Kulik István talán még sokkal értékesebb feladatot is ellát: kapcsolatot tart a tanyavilágban magányosan élő emberekkel, hozza-viszi a falubeli híreket. Olykor bevásárol, becipeli az udvarról a tüzelőt, segít, ha ellik a tehén, vagy szól az önkormányzatnak, ha nagyobb segítségre szorul valaki. Talán mindezektől is sokkal fontosabb, hogy a magányos, egyáltalán nem mobil tanyasi lakosok szót válthatnak valakivel, ezáltal kicsit bekapcsolódhatnak a falu életébe.
Bár az önkormányzat igyekszik odafigyelni a tanyákon élőkre, mégis a postás nyit rájuk legtöbbször ajtót. Ő a tanyavilág mindenese. Kulik István személyisége, emberi tulajdonságai, magatartása a biztosítéka annak, hogy a lovas postai szolgálat sokkal több, mint kézbesítői szolgáltatás. A tanyasiak lesik, várják, mikor bukkan fel a dűlőúton Kati, a barna nóniusz, mikor érkezik a „hírnök” az ő írott és szóbeli híreivel, információival.
Forrás: a megyei értéktárba történő felvételhez készített javaslat alapján
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
