Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2015. Szeptember 16. 15:07, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Bács-Kiskun megye egészségéért

Bács-Kiskun megye egészségéért

E címmel rendeztek ma (szeptember 16-án) a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében termékbemutatóval és ételkóstolással egybekötött előadássorozatot.

A rendezvény korunk egészséges táplálkozásának alapjaival ismertette meg az érdeklődőket.

Az eseményt Rosta Ferenc, városunk alpolgármestere nyitotta meg ünnepi szavaival, majd átadta a szót Dr. Lehoczki Károly megyei tisztiorvosnak, aki előadásában Bács-Kiskun megye lakosságának egészségi állapotát mutatta be.
A rendezvényre regisztrált közönség magját a vendéglátásban, közétkeztetésben, gyermek- és idős étkeztetésben érdekelt személyek alkották, de ezen kívül is akadtak a téma iránt érdeklődők.

Dr. Lehoczki Károly előadását a diabéteszes étkezéssel kapcsolatos téma követte, ahol a nemcsak a már kialakult cukorbetegek táplálkozásáról, hanem a betegségek megelőzéséről beszélt a dietetikus előadó.

A közétkeztetési szabályok várható változásáról Gyertyánosné Hegedűs Helga megyei közegészségügyi felügyelő számolt be. Ebben a témakörben volt talán a legtöbb hozzászóló. Sajnálatos tényként közölték a közétkeztetéssel foglalkozó szakemberek, hogy velük szemben óriási követelményeket támaszt az ÁNTSZ, a beszállítók, az alapanyagok biztosítói pedig nem kapnak még csak iránymutatást sem a hatóságtól az új követelésekkel kapcsolatosan. Az előadónő tudomásul vette a panaszok sorát, de az ügy orvoslására a hatósággal való írásbeli kapcsolatteremtést javasolta. Mint mondta, a törvényalkotók csak a visszajelzésekből tudják, hogy mennyire életképes egy-egy meghozott döntésük.

Az előadók sorát Nagy Lászlóné, a Kamra-Túra Egyesület titkára zárta, aki a helyi termékeket mutatta be a vendéglátás területén.

A "Kamra-túra" Homokháti Gazdaudvar Hálózatról érdemes tudni, hogy gyökerei a 2000-es évek elejére nyúlnak vissza. A "Kamra-túra" projekt több egymásra épülő tevékenységet ölelt fel, valamennyi azt célozta, hogy létrejöjjön egy gazdaudvar hálózati kezdemény, ahol a tagok közösen alakítják ki a működési szabályokat, a hálózati tagság feltételeit, közös internetes felületen jelenítik meg termék kínálatukat és kihasználják a közösségi marketing nyújtotta lehetőségeket.
A projekt keretében megvalósult tevékenységek: Első lépésként azok a tanyai gazdaságok kerültek feltérképezésre, melyekben friss gyümölcsöt, zöldségféléket, mézet, tojást, feldolgozott termékeket pl.: tejtermékeket, füstölt árut állítanak elő. A tanyás gazdák/gazdaasszonyok számára térségi szinten fórumok megtartására került sor, ahol a résztvevők tájékoztatást kaptak a projekt elképzelésről, a megyei állategészségügyi állomások szakembereinek bevonásával ismertetésre kerültek a tevékenységhez kötődő előírások, elvárások.
A hálózathoz való csatlakozási szándékukat kifejező tanyákon a projekt menedzsment gazdaudvar szemlét tartott, áttekintette, hogy milyen módon képes a gazdaság a hálózathoz csatlakozni, milyen tennivalók vannak a termékfeldolgozás, a direkt értékesítés feltételeinek megteremtése területén, fotókat készített és felvette a tanya megközelítését segítő GPS koordinátákat.
A projekt lehetőséget nyújtott a gazdaságok minőségbiztosítási tevékenységének segítésére is. A tanyai gazdaságok termékkínálata a www.kamra-tura.hu internetes felületen található.

A rendezvény a Rózsakert Vendéglő által biztosított egészségtudatos táplálkozás jegyében elkészült ételek kóstolásával zárult. A nem csak látványos, hanem gusztusos és ízletes ételek a hagyományos konyha alapanyagait felhasználva korszerűen és egészségesen elkészítve kerültek terítékre.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 13. 08:22, kedd | Helyi

Kamion ég az M5-ösön, Kecskemétnél

A Budapest felé vezető oldalt lezárták.

2026. Január 12. 10:47, hétfő | Helyi

„A mi Alföldünk” – kiskunfélegyházi alkotók kiállítása nyílik a magyar kultúra napján

A magyar kultúra napja alkalmából különleges kiállítás nyílik 2026. január 22-én, csütörtökön 17 órakor a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban.

2026. Január 09. 10:41, péntek | Helyi

Vasárnap lesz az év első vására Kiskunfélegyházán

Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2026. január 11. (vasárnap).

2026. Január 08. 17:12, csütörtök | Helyi

Segítség télen

Járőrözés közben több helyen is segítséget nyújtottak a kiskunfélegyházi rendőrök a havas időjárás miatt nehéz helyzetbe került lakosoknak.