Hírek
2026. Március 11. 10:00, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Bajnokok Ligája - Egygólos előnyben Sallaiék Szoboszlaiékkal szemben
Sallai Roland csapata, a Galatasaray hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
A törököknél a magyar válogatott szélső nem volt tagja a kezdőcsapatnak, és csak a kispadról figyelhette, amikor a hetedik percben csapattársa, a gaboni Mario Lemina közelről fejjel megszerezte a vezetést.
A vendégeknél Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos már a kezdő sípszónál a pályán volt, utóbbi a 60. percig játszott, és a 33. percben sárga lapot kapott, mert fellökte és megrúgta Baris Alper Yilmazt.
A hátrányban lévő Liverpool a második félidőben enyhe mezőnyfölényben futballozott, majd a 70. percben Szoboszlai szöglete után Ibrahima Konaté talált be a hazaiak kapujába, de a VAR-vizsgálat után a játékvezető kezezés miatt érvénytelenítette a gólt.
Sallai – a gólszerzőt váltva - a 77. percben állt be.
"Volt egy kisebb sérülésem, de már százszázalékos vagyok, úgyhogy a következő mérkőzésen remélhetőleg több játékpercet kapok" - mondta a 64-szeres válogatott szélső a mérkőzést követően az M4 Sport helyszínen lévő riporterének. Hozzátette, hatalmas teljesítménynek tartja, hogy csapata az alapszakasz után a nyolcaddöntőben is legyőzte a Liverpoolt.
"Remélem én leszek a három magyar közül, aki továbbjut a párharcból" - fogalmazott.
A visszavágót jövő hét szerdán rendezik Liverpoolban.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Galatasaray (török)-Liverpool FC (angol) 1-0 (1-0)
gólszerző: Lemina (7.)
később:
Atalanta (olasz)-Bayern München (német) 21.00
Newcastle United (angol)-FC Barcelona (spanyol) 21.00
Atlético Madrid (spanyol)-Tottenham Hotspur (angol) 21.00
szerdán játsszák:
Bayer Leverkusen (német)-Arsenal (angol) 18.45
Paris Saint-Germain (francia) - Chelsea (angol) 21.00
Real Madrid (spanyol)-Manchester City (angol) 21.00
Bodö/Glimt (norvég)-Sporting CP (portugál) 21.00
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport
Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.
2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.
