Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2014. Augusztus 22. 15:50, péntek | Helyi
Forrás: Fábián Adrienn

„Bakancsosaink” Lengyelországban jártak

„Bakancsosaink” Lengyelországban jártak

A Kiskun Természetbarát SE Túra Szakosztálya egyedülálló szépségű és érdekes helyekre kirándult. Sok érdekes látnivalót szedtek csokorba, a többnapos túrájuk alkalmával Lengyelország déli részét bebarangolták.

Augusztus 16-án már hajnalok-hajnalán (05 órakor) indult a több mint 30 főből álló csapat. A kényelmes busszal gyorsan haladtak, így a tízórait már Selmecbányán falatozhatták túrázóink. A selmecbányai bányát, mindenki teljes bányász felszerelésben (sisakban, kabátban és lámpával) tekintette meg. A bányamúzeum után, délután a világörökség-jégcsodáját a Dobsinai jégbarlangot tekintették meg, majd a szállásra Szlovákia egyik kis falvacskájába Alsólehnicbe indultak. A szobák elfoglalása után vacsora és szabad program következett. Volt aki rögtön lepihent, de páran még sétáltak egyet a környékben.

Másnap (augusztus 17-én) már 7 órakor elkezdte a napot a csoport. Gyors reggeli után 9 órakor ellátogattak a Vörös Kolostorba, majd a várva várt dunajeci tutajozás következett, amit már mindenki kinézett magának az előzetes programból. Nem csoda, hiszen itthon nem túl sok lehetőség van ilyen kalandokra. A debnoi templomhoz és a Nedec várához már a tutajozástól csordultig megtelve élményekkel indultak túrásaink. A vacsora előtt a csapat egy része a Dunajec folyó mellett sétát tett. És mi lehetett volna kellemesebb, mint grillezéssel zárni ezt a felejthetetlen és élményekben teli napot.

A túra 3. napján, aug. 18-án (hétfőn) szintén korán nekirugaszkodott a csapat, de ezek a kirándulások nem a henyélésről és lustaságról szólnak, hanem arról, hogy minél több mindent meg tudjanak csodálni a résztvevők és a lehető legtöbb időt töltsék a friss levegőn. A betervezett program érzelmileg nagyon felkavaró volt erre a napra, hiszen Auschwitzbe látogattak el „Bakancsosaink”. Mindenki máshogyan élte meg torokszorító látványt, amelyet az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban látott. Kora délután Krakkóba indult a csapat, ahol városnézés következett, majd a szállás elfoglalása és vacsora zárta a napot. Vacsora után azért még jutott idő szabad programra is, amit mindenki belátása szerint használhatott ki.

A 4. napon aug. 19-én (kedden) a már megszokott korai reggeli után OJCOW Nemzeti Parkban tett kiadós sétát a csoport, ahol kellemes környezetben töltődhetett fel a természet szépségeit megcsodálva. Kora délután szemerkélő esőben, pedig visszaindultak Krakkóba a turisták. A krakkói városnézés után a rendkívül érdekes wieliczkai sóbányába látogatott el a csapat. A kellemesen elfáradt csapat a helyi gasztronómiai specialitások között válogatva költhette el a vacsoráját. Ezt követően szabad program következett.

Az utolsó napon aug. 20-án (szerdán) Zakopanéba látogattak túrázóink, ahol Gubalovka hegyre utaztak siklóval, hogy még pár szívet-lelket feltöltő szippantást vehessenek a friss levegőből. Ezután egy kicsit „lazítósabb” programként városnézés, vásárlás és piacolás következett. Majd a hazaút. A visszafelé vezető úton már mindenki elcsendesedett és a sok-sok élmény, a kellemesen zsibogó végtagok sokakat szundikálásra késztettek a buszon. De voltak, akik megvitatták az kiránduláson látottakat.

A kellemes és látnivalókban gazdag út után mindenki jókedvűen és kipihenten tért haza. Élményekben gazdagodva, a mozgástól és a friss levegőtől szinte újjászületve ragadta meg csomagjait a busz gyomrából és ballagott ki-ki saját hajlékába.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.