Hírek
2018. Március 11. 19:28, vasárnap |
Helyi
Forrás: tkiki.hu
Batthyány iskolás az országos döntőben
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány 2018-ban 29. alkalommal rendezte meg a Zrínyi Ilona kétfordulós matematika versenyt.
A megyei forduló eredményhirdetése 2018. március 3-án volt Kecskeméten a Református Általános Iskolában. Az ünnepségen részt vettek a díjazott versenyzők, a tanáraik, a meghívott vendégek és a szülők.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre minden évfolyamról a legeredményesebb tanulókat, és a dobogós helyezést elérők felkészítő tanárait hívták meg.
A 4. évfolyamon Oláh-Marcényi Péter, a Kiskunfélegyházi Batthyány Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4.a osztályos tanulója megyei első helyezést ért el.
Felkészítői: Kósa Erika tanító, Péter osztályfőnöknője és Nagy Tibor a Kecskeméti Városi Matematika Szakkör 4.o. csoportjának egyik vezetője.
A díjakat a MATEGYE Alapítvány munkatársai, Kecskemét Város Képviselő-testületének tagjai, a verseny támogatói, iskolaigazgatók, valamint a feladatsorok összeállítói és lektorai adták át.
Oláh-Marcényi Péter Bács-Kiskun megye legjobbjaként képviselheti megyénket az országos döntőben, melyre 2018. március 28-30. között kerül sor Kecskeméten.
Forrás: mategye.hu, keol.hu
Fotó: Kósa Erika
Lejegyezte: Bense Zoltán
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
