Hírek
2018. November 12. 13:57, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Beiskolázási napot tartott a Közgé

A népszerű közgazdasági szakgimnázium tantárgyaival és tanáraival (ma) november 12-én játékos vetélkedők és foglalkozások keretében ismerkedhettek a 7. és 8. osztályos diákok.
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziuma Idén többször invitálja a nyolcadikosokat és szüleiket, hogy egy kicsit könnyebbé tegyék a pályaválasztásukat.
- A 2018/2019-es év szlogenjéhez – „Kalandra fel!” - hűen vidám foglalkozásokra és játékos vetélkedőkre invitáltuk az általános iskolások 7-8. évfolyamát, hogy bepillantást nyerjenek az iskola életébe. Nem az a célunk, hogy tanórákon vegyenek részt a fiatalok, hanem lehetőséget nyújtunk az iskola épületének megismerésére, láthassák az itt zajló szakképzési ágakat, a pályaválasztók megismerkedhessek leendő tanáraikkal és a már itt tanuló diákokkal is, akik játszanak velük, segítik őket és nagyon sok információt is szerezhetnek tőlük – nyilatkozta lapunknak Gémesné Endre Erika, a pályaorientációs nap egyik fő szervezője, a KKSC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnázium munkaközösség vezetője, történelem-francia szakos tanárnője.
Mintegy 120-130 diák járta végig az iskolát a délelőtt folyamán és amellett, hogy az egyes szakmákba is betekinthettek, az érettségi tárgyakból is kaphattak ízelítőt, természetesen mindezt játékosan és kötetlen baráti légkörben.
A nap végén pedig a kvíz játékokban és az ügyességi vetélkedőkön jeleskedők értékes nyereményekkel térhettek haza.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi
Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban
Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.