Hírek
2015. Április 06. 12:00, hétfő |
Külföld
Forrás: HVG
Békét sürgetett Ferenc pápa húsvéti üzenetében

Szíriában, Irakban, a Szentföldön, Kenyában és Ukrajnában is békét sürgetett Ferenc pápa a római Szent Péter téren húsvét vasárnap délben mondott beszédében. Utána Urbi et Orbi áldást osztott.
Szíriában, Irakban, a Szentföldön, Kenyában és Ukrajnában is békét sürgetett Ferenc pápa a római Szent Péter téren húsvét vasárnap délben mondott beszédében. Utána Urbi et Orbi áldást osztott.
Ferenc pápa a békét szorgalmazta Líbiában, Jemenben, Nigériában, Dél-Szudánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, és elismerően szólt az Iránnal elért nemzetközi atommegállapodásról. Az egyházfő elítélte a rabszolgatartást, az ember- és kábítószer-kereskedelmet, valamint a megfogalmazása szerint a világot uraló fegyverkereskedelmet. Beszéde után Ferenc pápa Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és világra.
Ferenc pápa esőben mutatta be a húsvét délelőtti szentmisét a Szent Péter téri szabadtéri, de fedett oltárnál. A misén arabul, oroszul és kínaiul is imádkoztak. A tér teljesen megtelt az esernyős tömeggel. A mise végén - kihasználva, hogy abbamaradt az eső - Ferenc pápa pápamobillal körbejárta a Szent Péter teret az őt lelkesen üdvözlő zarándokok köszöntésére. A vatikáni sajtóközpont szerint több mint ötvenezren voltak a téren.
A bazilika központi lodzsájáról mondott húsvéti üzenetében ezután Ferenc pápa felidézte: Péter és János apostol ahhoz, hogy be tudjon lépni a feltámadt Krisztus megüresedett sírjába, lehajolt. A krisztusi misztérium megértéséhez “meg kell hajolni", alázatosnak kell lenni - fogalmazott az egyházfő. Hangsúlyozta, hogy a mai világban a mindenáron való siker és verseny számít, a másikon való felülkerekedés, de mi “keresztények (…) próbáljunk meg egymás szolgálatában élni, ne legyünk arrogánsak, hanem segítsük és tiszteljük a másikat”.
“Ez nem gyengeség, ez az igazi erő!” - hangoztatta Ferenc pápa, aki azért imádkozott, hogy az emberek között ne az erőszakot és a háborúkat tápláló hiú büszkeség, hanem a megbocsátás és a béke alázatos bátorsága kerekedjék felül.
A szokás szerint a békének szentelt húsvéti üzenetben Ferenc pápa mindenekelőtt a hitükért üldözött keresztényeket említette, valamint a világban dúló háborúk és erőszak áldozatait. Azt kérte, hogy Szíriában és Irakban csendesüljenek el a fegyverek és álljon helyre a békés együttélés az országokban élő különböző csoportok között. Hozzátette: a nemzetközi közösség ne maradjon tétlen ezeknek az országoknak a hatalmas humanitárius tragédiájával szemben és segítse a menekülteket!
Ferenc pápa békét sürgetett a Szentföld összes lakosa számára, azt kérve, hogy izraeliek és palesztinok között “a találkozás kultúrája” erősödjék, véget vetve az évek óta tartó szenvedésnek és megosztásnak. Békét szorgalmazott az “abszurd vérontás és barbár erőszak” dúlta Líbiában és Jemenben. Ferenc pápa elismerően szólt a nemzetközi közösség által Lausanne-ban elért iráni atommegállapodásról, amelyet lépésnek nevezett egy biztonságosabb és testvéribb világért.
Ferenc pápa békét sürgetett Nigériában, Dél-Szudánban és Szudán más területein, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Imát mondott a Kenyában nagycsütörtökön legyilkolt keresztény egyetemistákért és mindazokért, akiket hitük miatt elraboltak, vagy el kellett hagyniuk otthonukat és szeretteiket. Ferenc pápa az Úrtól fényt kért Ukrajna számára, elsősorban azoknak, akik az utóbbi hónapok erőszakos akcióit elszenvedték.
“Békét és szabadságot kérünk annak a számos férfinak és nőnek, aki a rabszolgaság új és régi formáinak van alávetve más emberek és bűnszervezetek által. Békét és szabadságot azon kábítószer-kereskedők áldozatainak, akik gyakran azoknak a hatalmaknak a szövetségesei, amelyeknek ezzel ellentétben az emberi család békéjét és harmóniáját kellene védelmezniük. Békét kérünk a fegyverkereskedőknek alávetett világnak; a kiközösítetteknek, a börtönben levőknek, a szegényeknek és a kivándorlóknak, akik gyakran elutasítással találják szemben magukat, bántalmazzák őket; a betegeknek és szenvedőknek; a gyerekeknek, főleg azoknak, akik erőszakot szenvednek el…” - mondta a pápa.
Ferenc pápa beszéde végén latin nyelvű Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és a világra, majd hosszan kongtak a Szent Péter bazilika harangjai. Az idei húsvéti szentmisén - a Szent Péter téri árkádok alá húzódva - nagyon sok hajléktalan is részt vett. Néhányan a földön fekve, takarókba burkolózva hallgatták Ferenc pápa szavait.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Külföld
Netanjahu: izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével
Izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével – jelentette be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egy amerikai médiumnak adott interjúban.
2025. Június 15. 08:30, vasárnap | Külföld
Donald Trump: nagyrészt Iránról, kisebb részt Ukrajnáról szólt a szombati telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyinnal
Donald Trump szerint elsősorban az Irán körül kialakult helyzetről, és kisebb részt Ukrajnáról szólt Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton folytatott telefonbeszélgetése - ezt az amerikai elnök közösségi médiaoldalán közölte.
2025. Június 14. 09:08, szombat | Külföld
Izraeli légicsapások - Donald Trump amerikai segítséget ígért Izraelnek
Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért Izrael védelmében, amennyiben szükségessé válna – az elnök erről pénteken beszélt egy interjúban.
2025. Június 14. 09:03, szombat | Külföld
Izraeli légicsapások – Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt- jelentette a helyi média.