Hírek
2024. Március 03. 08:25, vasárnap |
Helyi
Forrás: batthyanysuli.hu
Bemutatkoznak a leendő elsős tanító nénik
Batthyány Lajos Általános Iskola
Jernei Anikó, a leendő 1.a osztályfőnöke
Tagadhatatlan, hogy az elsős tanító néni munkája csupa szépség, de ugyanakkor a legnehezebb, legnagyobb kihívásokat tartogató feladat az iskolába kerüléskor. Már a megismerkedés első pillanatában eldől, hogy sikerült-e szimpátiát kialakítani a gyerekekkel és a szülőkkel egyaránt.

Tudom, hogy a szülők, gyerekek tele vannak kérdésekkel, félelmekkel. Ezt csak akkor tudjuk feloldani, ha megvan a kölcsönös bizalom.
Óvónői szakközépiskolát végeztem, így korán kapcsolatba kerültem óvodás korú gyermekekkel. Ezt kamatoztatva végeztem óvó – és tanító szakon a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán. Jól ismerem a nagycsoportos korosztály életkori sajátosságait. Nyilvánvaló számomra, hogy az óvodából iskolába való átmenet kulcsfontosságú gyereknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt. Vallom, hogy közös együttműködéssel zökkenőmentessé tehető ez az időszak. Ahhoz, hogy a gyermek szeressen iskolába járni, éreznie kell, hogy fontos a közösség számára. Éppen ezért már az iskolába kerülés pillanatától kezdve kiemelt feladatom a gyermekek megismerése, a szociális kapcsolatok feltérképezése, jól működő osztályközösség kialakítása.
Speciális szükségletű gyerekek az iskolában elnevezésű szakkollégiumot végeztem, tudom, mennyire fontos a sokrétű megismerés, tapasztalatszerzés, ezért az élménypedagógia módszereinek alkalmazásával igyekszem változatossá tenni a tanulást az első pillanattól kezdve.
Lénárt-Szalkay Judit, a leendő 1.z osztályfőnöke
Az élet úgy hozta, hogy a szülővé válás mellett, még egy nagy lehetőséget kaptam, osztálytanító lettem.
Általános iskolába a Batthyány Lajos Általános Iskola ének-zenei osztályába jártam. Csodálatos dolog számomra, hogy volt tanáraimmal, tanítóimmal dolgozhatok együtt kollégaként.

Igyekszem a legtöbbet, a legjobbat adni ezeknek a kedves, mindenre nyitott, lelkes kisgyerekeknek, szakmailag és érzelmileg egyaránt.
Saját tapasztalatom szerint az ének-zene tanulása semmihez sem fogható pluszt ad az emberi léleknek, ami aztán életünk végéig kísér bennünket.
Lendületes hozzáállással, tenni akarással, az érzelmi kötődések megtartása mellett, mentorom és tapasztalt kollégáim tanácsaira támaszkodva, igyekszem őket az írás – olvasás – számolás varázslatos világába bevezetni, biztos alapokat nyújtani a további ismeretek elsajátításához.
Szeretném, ha mindig jószívvel gondolnának első iskolai éveikre, hiszen sok vidám percet töltünk majd együtt a tanulás és szabadidős tevékenységek során.
Fontos feladatnak tartom az osztályközösség formálása mellett, az egyéni adottságok kibontakoztatását, a szülők segítő hozzáállásával együtt.
Hiszem, hogy szeretettel, kedvességgel, türelemmel és szakmai hozzáértéssel minden célt el lehet érni.
Forrás: batthyanysuli.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi
Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca
Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
