Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2015. Március 28. 07:30, szombat | Helyi
Forrás: Adrienn

Bemutatkozott az IKON a Rocktárban

Bemutatkozott az IKON a Rocktárban

Kellemes hangvételű, baráti beszélgetést szervezett a Rocktár március 27-én 16 órára az IKON - Ifjú Konzervatívok a Nemzetért
Közösség elnökségével.

Kellemes hangvételű, baráti beszélgetést szervezett a Rocktár március 27-én 16 órára az IKON (Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Közösség) elnökségével.

A fiatal politológusokból álló egyesület tulajdonképpen a Nemzeti Fórum Egyesület ifjúsági tagozata, mely 2014. szeptember 6-án, Dabason alakult meg Lezsák Sándor országgyűlési képviselő segítségével és feltett célja, hogy felkeltse többek között a félegyházi fiatalok érdeklődését is saját sorsuk és jövőjük iránt.

A kerekasztal beszélgetés az "Unod a politikát? Alakítsd te! " címet kapta, mely méltán tükrözte a délután témáját.

Az öt elnökségi tagból négyen voltak jelen az eseményen:

Nagy Dóra - IKON elnöke (politológus és jelenleg a közigazgatásban dolgozik)

Kárász Viktória IKON titkára

Bosnyák Dániel politológus, egyetemi hallgató, aki az arculatért felelős

Hágen Ádám politológus és szintén a közigazgatásban dolgozik.

Mindannyian a Miskolci Egyetem politológia szakán tanulnak/tak.

Köztudott, hogy a fiatalok egyáltalán nem érdeklődnek a politika iránt. Nagyon nehéz feladatot vállalt magára az IKON közössége azzal, hogy felkeltse a figyelmüket az ifjabb generációnak és tudatosítsa bennük, hogy sorsuk változtatásához a kulcs a saját kezükben van.

Nem felülről kell várnunk a döntéseket és abban bíznunk, hogy majd "odafönt" megmondják mi lesz a sorsunk, mi lesz a életünkkel, hanem mi magunknak kell tennünk érte a helyi közösségek erősítésével. Alulról kell megszervezni a politikát egy kisebb közösségből kiindulva.

Az IKON újfajta látásmódot: a konzvervatizmust szeretné belevinni a politikába, jelen pillanatban ugyanis a liberalizmus az uralkodó szellem. A családi közösség értékelése és a haza nagyobb megbecsülése mind-mind olyan fontos dolgok, amelyeket el kell ültetni a fiatalok szívében. Azt a szemléletmódot el kell felejtetni a jövő generációjával, hogy "majd megcsinálják helyettünk".

A kerekasztal megbeszélés legfőképp arra szerette volna rávezetni a fiatalokat, hogy a politika nem mocskos, vagy korrupt dolog, hanem értékrendek ütközése. Olyan tevékenység, amelybe akarva-akaratlanul belekapcsolódik minden állampolgár. Kérdés az, hogy miképpen áll hozzá. Nem panaszkodnunk kell, hanem igenis tenni az érdekeinkért és a céljaink eléréséért.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.