Városlista
2026. február 27, péntek - Ákos, Bátor

Hírek

2017. Január 13. 13:58, péntek | Helyi
Forrás: Albert Péter

BÉREMELÉSSEL INDUL AZ ÉV A FORNETTINÉL

BÉREMELÉSSEL INDUL AZ ÉV A FORNETTINÉL

A Fornetti a kötelezőnél jelentősen nagyobb mértékben emelte alkalmazottai fizetését, minden egyes dolgozó bruttó 96 ezer forinttal vihet többet haza 2017-ben, mint tavaly.

A munkaerőpiacot jelentős mértékben érintő változtatások léptek életbe az év elején: 15 százalékkal nőtt a minimálbér, a szakmunkásoknak járó garantált bérminimum pedig 25 százalékkal emelkedett. Ezzel párhuzamosan 5 százalékponttal csökkentek a munkáltatókat terhelő járulékok, 2018-ban ráadásul további béremelésekre és járulékcsökkentésre számíthatunk. A kormányzati intézkedések a Fornetti Csoportra is hatással vannak: mivel a vállalat dolgozóinak túlnyomó többsége korábban is a minimálbért meghaladó összeget keresett, a jogszabálymódosítások jelentős megtakarításokat eredményeznek a cégnél.

A vállalatvezetés úgy döntött, hogy semmit sem tart meg a megspórolt összegből, amely ehelyett teljes mértékben szétosztásra kerül a dolgozók között. Így minden egyes alkalmazott egységesen évi bruttó 96 ezer forint – havi szinten bruttó 8 ezer forint – béremelésben részesül, ez a cégcsoport foglalkoztatottjainak 83 százalékánál 3-5,7 százalékos béremelést jelent. A Fornetti továbbá arra is különös figyelmet fordít, hogy a fizetésemelés ne járjon a munkaterhek növekedésével.

„A Fornetti sikerei legnagyobb részben elhivatott alkalmazottainknak köszönhetőek, ezért a minimálbéremelés és járulékcsökkentés kapcsán is az volt a célunk, hogy a jogszabályokban meghatározottnál nagyobb mértékben tudjuk növelni a fizetéseket” – mondta Sebastian Gooding, a Fornetti ügyvezető igazgatója és a tulajdonos Aryzta közép-kelet-európai vezetője. A cégvezető hozzátette: „A mostani kormányzati intézkedések ugyanakkor a szélesebb gazdasági környezetre és fogyasztóink magatartására is hatással lesznek, ezeket a hatásokat szorosan figyelemmel kell kísérnünk a közeljövőben.”

A Fornetti a minimálbéremelésben és a járulékcsökkentésben alapvetően pozitív makrogazdasági lehetőségeket lát, felhívták ugyanakkor a figyelmet a piaci kihívásokra is: feltehetően például a beszállítók részéről jelentős díjemelést vonnak majd maguk után a kormányzati intézkedések.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 27. 11:41, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Február 25. 09:21, szerda | Helyi

Nem történt környezetszennyezés a kiskunfélegyházi üzemi esemény során

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a közösségi médiában megjelent fényképpel kapcsolatban haladéktalanul egyeztetett az érintett gazdasági társasággal.

2026. Február 23. 18:58, hétfő | Helyi

Sikeres szereplés a regionális rézfúvós versenyen

2026. február 20-án rendezték meg az I. Dél-Alföldi Regionális Rézfúvós Versenyt Kecskeméten az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában.

2026. Február 23. 09:51, hétfő | Helyi

Dobogón a kitartás – A Jogging Plus Triatlonosai az év legjobbjai között

Február 21-én a Magyar Triatlon Szövetség megrendezte az MTSZ Díjátadó Gála ünnepséget Veresegyház városában, a Kucsai Tamás Városi Sportcsarnok helyszínén, ahol a 2025-ös év legkiválóbb sportolóit köszöntötték.