Hírek
2019. November 13. 11:19, szerda |
Helyi
Forrás: Kiss Gyöngyi
Ismét eredményesek voltak a DMTK-s úszók
A XXVIII. Kalocsa Kupa versenyen a DMTK-KVSE félegyházi versenyzői 15 fővel képviselték városukat és az egyesületet.
Az őszi felkészülést elősegítő rendezvényen főleg a legkisebbek számára jutott dobogós hely. Több új egyéni csúcs született, de a többieknek sem kellett szégyenkezniük. Nagyon jó időket úsztak a gyerekek, kiváltképp ha figyelembe vesszük, hogy edzésből mentek a versenyre rápihenés nélkül.
Trungel N. Zalán triatlon bajnokunk két számot vállalt és a 100 m gyorson, valamint a mellen is harmadik lett.
Bárány Almási Bianka a 2010-es korosztály kiemelkedő egyénisége volt, csak az 50 gyorson lett második célbírói döntéssel. Sem háton, sem mellen, sem a pillangón nem talált legyőzőre.
A sportegyesület legkisebb tagjai életük első versenyén szerepeltek.
Tyukász Dusán 50 mellen okos úszással az aranyérmet érdemelte ki.
Nemcsók Nándor a 2011-es fiúknál lett harmadik, szintén szép úszással.
Vékony Zora a 2013-14 korosztály ezüstérmét hozta haza. Ugyanebben a korcsoportban Kósa Rátkai Janka a harmadik lett.
A nagyobbak között nagy volt a pezsgés, az összevont korosztályos versengésben Pozsár Dávid, Pintér Eszter, Fricska Anna az ötödik - hatodik helyekig jutottak el.
Köszönet a felkészítésért Hajdú Lászlónak, Kiss Brigittának és Klinkóné Jókai Mónikának.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 18:58, hétfő | Helyi
Sikeres szereplés a regionális rézfúvós versenyen
2026. február 20-án rendezték meg az I. Dél-Alföldi Regionális Rézfúvós Versenyt Kecskeméten az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában.
2026. Február 23. 09:51, hétfő | Helyi
Dobogón a kitartás – A Jogging Plus Triatlonosai az év legjobbjai között
Február 21-én a Magyar Triatlon Szövetség megrendezte az MTSZ Díjátadó Gála ünnepséget Veresegyház városában, a Kucsai Tamás Városi Sportcsarnok helyszínén, ahol a 2025-ös év legkiválóbb sportolóit köszöntötték.
2026. Február 20. 10:07, péntek | Helyi
Forgalomváltozás Kiskunfélegyházán
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a tisztelt Lakosságot, hogy 2026. február 19-én, csütörtök délutántól az alábbi utcák forgalmi rendje módosul:
2026. Február 20. 10:05, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
