Városlista
2025. október 24, péntek - Salamon

Hírek

2014. Július 30. 07:01, szerda | Sport
Forrás: MTI/MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

BL-selejtező: egy góllal nyert a Debrecen

BL-selejtező: egy góllal nyert a Debrecen

A házigazda Debreceni VSC 1-0-ra nyert kedden a fehérorosz BATE Boriszov ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, a párharc első mérkőzésén.

Vendéghelyzetekkel kezdődött a találkozó, a fehéroroszok néhány percen belül négy nagy lehetőséget is elpuskáztak. Ezután kissé alábbhagyott a lendületük, a Debrecen is rendezte sorait, és leginkább a mezőnyben folyt a játék. A játékrész második felében a hazaiak is kidolgoztak néhány helyzetet, de gól nem született.
A szünet után büntetőhöz jutott a DVSC, a 11-est a sértett, Sidibe magabiztosan értékesítette. A folytatásban is lendületben maradt a hazai csapat, de újabb gólt nem sikerült elérnie, majd átadta a területet a riválisnak, és kontratámadásokra rendezkedett be. A vendégek nem tudták átjátszani a debreceniek immár jól záró védelmét, a kontrák pedig nem hoztak eredményt, így maradt az egygólos hazai siker.
A párharc tétje a főtáblás szereplés a nemzetközi futballszíntéren. Az a csapat ugyanis, amely továbbjut, biztos résztvevője lesz valamelyik európai kupa főtáblás küzdelmeinek: a negyedik kör győztesei a BL, vesztesei pedig az Európa Liga csoportküzdelmeiben lesznek érdekeltek.
A visszavágót egy hét múlva rendezik.

BL-selejtező - Egygólos előnyt szerzett a Debrecen

Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés:
Debreceni VSC-BATE Boriszov (fehérorosz) 1-0 (0-0)
----------------------------------------------
Debrecen, 11 ezer néző, v.: Marciniak (lengyel)
gólszerző: Sidibe (56., 11-esből)
sárga lap: Sidibe (52.), Bódi (82.)

Debreceni VSC:
--------------
Novakovic - Jovanovic, Máté P., Mészáros N., Korhut - Mihelic (Bódi, 32.), Zsidai, Varga J., Szakály P. (Bouadla, 80.) - Sidibe, Volas (Seydi, 62.)

BATE Boriszov:
-------------
Csernyik - M. Volodko, Filipenko, Hagus, Poljakov - A. Volodko (Karnickij, 81.), Olehnovics, Gordejcsuk (Krivec, 62.), Alekszijevics (Pavlov, 59.) - Rogyionov, Szihnyevics

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 24. 08:34, péntek | Sport

Európa-liga - Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban

A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.

2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport

Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak

2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát

Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.

2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG

A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.