Hírek
2014. Május 13. 11:29, kedd |
Helyi
Forrás: BMRFK
Bombával fenyegetőzött, már el is fogták!
Az épületek átvizsgálásakor nem találtak robbanóanyagot a rendőrök. Az ismeretlen telefonálót 3 órán belül megtalálták.
Az épületek átvizsgálásakor nem találtak robbanóanyagot a rendőrök. Az ismeretlen telefonálót 3 órán belül megtalálták. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen telefonáló 2014. május 12-én 10 óra 19 perckor bejelentést tett a 112-es segélyhívó számra, miszerint „a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Iskolában egy bomba van elhelyezve.”

A bejelentést követően három oktatási intézményt ürítettek ki a rendőrök. Az objektumok átvizsgálása során robbanóanyagot, robbanószerkezetet, valamint egyéb pirotechnikai eszközt nem találtak az egyenruhások.

Az eljárás során kiderült, hogy egy szentesi nyilvános telefonkészülékről érkezett a telefonhívás. A Kiskunfélegyházi és a Szentesi Rendőrkapitányság rendőrei a szoros együttműködésben végrehajtott nyomozati cselekmények eredménye alapján az egyik lakóházban megtalálták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 14 éves fiút, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A fiatallal szemben - szabadlábon hagyása mellett - a büntetőeljárást a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság folytatja le.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
