Hírek
2016. Május 22. 06:10, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Caramel a félegyháziak színpadán

Május 21-én (szombaton) Molnár Ferenc (Caramel) is színesítette a fellépők sorát a Vállalkozók Hete Fesztiváljának színpadán.
Elképesztő tömegeket vonzott a városközpontban a már jól ismert sztár. Szinte mozdulni sem lehetett a színpad körül.
A szolnoki születésű Molnár Ferenc Caramel 16 éves koráig Törökszentmiklóson élt édesanyjával, nevelőapjával és 3 testvérével. Élete akkor változott meg gyökeresen, mikor öccse egy autóbalesetben életét vesztette, a szülők kapcsolata pedig a szörnyű tragédia miatt megromlott. Feri 17 évesen elhatározta, hogy elhagyja a szülői házat, és önálló életet kezd. Sajnos munkája nem mindig akadt Caramelnek, ha pedig mégis, leginkább cipekednie kellett. Akkoriban jelentkeztek gerincproblémái - kiderült, hogy porckorongsérve van - ami miatt kés alá kellett feküdnie. Az első Megasztárt a kórházból nézte végig, amire azért nem jelentkezett, mert azt hitte, sztárcsapatot akarnak összeállítani.
Caramel régóta foglalkozik a zenéléssel, rengeteg saját szerzeménye van. Demóival már végigjárta a nevesebb kiadókat, ahol sorra elutasító választ kapott. Volt, aki azt tanácsolta, hogy Molnár Ferencként írjon inkább könyvet. A Caramel becenevet egyik barátja ragasztotta rá - félig gúnyosan, félig viccesen - de azt egyikük sem sejtette, hogy nemsokára ezen a néven fogja ismerni az egész ország.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA