Hírek
2024. Február 14. 13:50, szerda |
Helyi
Forrás: bacskiskun.hu
Célba ért a Budapest-Bamakó vármegyei legénysége
Sikeresen célba értek a magyar csapatok a Budapest-Bamako Rally viszontagságos kilométerein.
A vármegyei csapatokra méltán lehetünk büszkék, hiszen a fiúk teljesítették a küldetésüket, jótékonysági adományokkal megrakodva járták végig a kicsit sem veszélytelen kilencezer kilométert.

Tegnap győzelmi mámorban, hatósági felvezetéssel érkeztek meg Sierra Leone városába, ahol hatalmas tömeg fogadta az autókat és a legénységet.
A megyei hírportál tudomása szerint Kiskőrös, Kalocsa, Kiskunhalas, Bácsalmás, Baja, Jánoshalma, Kiskunfélegyháza képviselték Bács-Kiskunt, de örömmel vájruk jelentkezését és élménybeszámolóját más csapatoknak is, amennyiben nincs tudomásunk valakikről.
Rengeteg élmény, izgalom, veszély kísérte útjukon a fiúkat. Senegálban zavargások miatt kellett utirányt módosítani, több tíz kilométert gyalogoltak felváltva az autó mellett a lehetetlen terepviszonyok miatt, a marokkói határon letépték a Nyugat-szaharai zászló matricáját a kiskőrösi autóról. Láttak mély szegénységben élőket, csontsovány gyerekeket, akiknek édességet ajándékoztak, és sok egyéb holmit intézményeknek, iskoláknak, korházaknak.
Ugyanakkor, amint arról tudósítottak soha nem látták ilyen közelről a csillagos égboltot és csillagot sem ennyit. Életük meghatározó bő két hetén vannak túl, reményeink szerint sikerül majd stúdióbeszélgetésre hívni néhányukat.
Mindenesetre büszkék vagyunk rátok, jó mulatság, férfimunka volt!





Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi
Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca
Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
