Hírek
2017. Március 30. 09:29, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Csábító mesterségek a félegyházi Mezgé Suliban
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola a Foglalkozások Hete elnevezésű program egyik fő állomása volt március 29-én.
A program az Agrárgazdasági Kamra és a Pedagógiai Szakszolgálat kezdeményezésére született azzal a célzattal, hogy az élelmiszeripari, mezőgazdasági szakmákat, illetve az agrár szakképzést népszerűsítsék a felnövekvő generáció számára. A legfőbb célközönség a különböző általános iskolák hetedikesei voltak, akiket már kell, hogy foglalkoztassa a pályaválasztás.
Mindösszesen 266 tanuló érkezett a mezőgazdasági iskola rendezvényére, mely több helyszínen várta az érdeklődőket. Az iskolában és tangazdaságban különféle élelmiszeripari és mezőgazdasági szakmákat próbálhattak ki a délután folyamán a Kecskemétről, Bugacról, Lajosmizséről és Ladánybenéről érkező diákok.
A tangazdaságban lovaglás, kocsikázás, állatsimogató, magültetés, ostorpattogtatás kipróbálása, almalé készítése, aszalt gyümölcs kóstolás, íjászat illetve traktorgumi görgető verseny volt. Az iskola tantermeiben pedig kipróbálhatták a diákok a kolbásztöltést kóstolóval egybekötve, valamint pék bemutatón elsajátíthatták a kalácsfonás fortélyait, a laborban pedig élelmiszeripari vizsgáltok folytak. Ezen kívül megismerkedhettek a fiatalok a mézeskalács készítéssel, de a programok között szerepelt a só gyurmázás illetve a vak kóstolás is, amikor bekötött szemmel ízleltek meg különféle ételeket a diákok – tudtuk meg az esemény kapcsán Kiss-Feketéné Bodor Barbarától, aki vállalkozási és kereskedelmi ismereteket ill. gazdálkodási alapismereteket oktat, illetve szakmai igazgatóhelyettes a mezőgazdasági iskolában.
A kísérő tanárok segítségével 10 perces beosztással minden diák minden helyszínen kipróbálhatott mindent, ezáltal remélhetőleg sikerült közelebb hozni a fiatalokhoz egy-egy mesterséget. Ez talán arra is ösztönözni tudja őket a jövőben, hogy a félegyházi iskolát válasszák továbbtanulási jelentkezésük beadásakor.
Az Agrárgazdasági Kamra visszajelzése szerint Foglalkozások Hete Program kapcsán magasan a legnagyobb érdeklődést tudhatja magának Bács-Kiskun megyében a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.