Hírek
2015. Március 23. 16:43, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Juhász Tamás
Diákolimpiai Országos Tornász Döntő

2015. március 20-21-22-én, három napon keresztül mérték össze tudásukat és felkészültségüket az iskolai tornasport kiválóságai a tornászok szentélyében, a fővárosi Tornacsarnokban.
2015. március 20-21-22-én, három napon keresztül mérték össze tudásukat és felkészültségüket az iskolai tornasport kiválóságai a tornászok szentélyében, a fővárosi Tornacsarnokban.
Összesen 660 sportoló lépett a szerekhez és mérte össze tudását az országos döntőn. A „B” kategóriás, I., II., III-IV. korcsoportos csapatok négy területi előversenyen vívhatták ki az országos tizenhatba kerülést. A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola tornászainak I. és II. korcsoportban is sikerült elérni ezt a bravúrt olyan nagy múltú iskolák mellett, mint a debreceni Vénkerti, az ózdi Újváros téri, a kecskeméti Széchenyivárosi, a szegedi Arany, a budapesti Kossuth, a pécsi Mecsekaljai. Betegségek és kisebb rontások ellenére is igen szép eredményt értek el a tornász lányok.
I. korcsoport "B" kategóriában 86 versenyző közül:
Csapat: 10. hely (Somogyi Petra, Csényi Bori, Szabó Róza, Tóth Petra, Palásti Enikő)
Egyéni: Palásti Enikő ugrás 5. hely, Szabó Róza összetett 26. hely
II. korcsoport "B" kategóriában 95 versenyző közül:
Csapat: 8. hely (Endre Noémi, Retkes Dorka, Siber Glória, Nagy-Pál Eszter, Gombás Bora, Siber Szófia)
Egyéni: Gombás Bora talaj. 8. hely, Siber Szófia talaj 5. hely, gerenda 9. hely
Felkészítő edző: Juhász Tamás
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 09:33, hétfő | Helyi sport
Rendkívül sikeres hetet zártak a birkózók, Európa-bajnoki érmet szerzett Bárány-Almási Bianka
Az U17-es Európa-bajnokságon egy 15 éves pálmonostorai ifjú hölgy képviselte a Kiskunfélegyházi Birkózó SE-t, valamint hazánkat, óriási sikerrel.
2025. Június 12. 10:06, csütörtök | Helyi sport
Berobbant a nyár, a Koppányok pedig versenyeznek
2025. május 31-én a Kecskeméti Íjász Egyesület által szervezett történelmi örömíjász vettek részt a Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sport Egyesület tagjai.
2025. Június 10. 09:29, kedd | Helyi sport
Hat versenyszámban állt rajthoz Eszter
2025. június 7-én és 8-án Felsőlajoson a Mámor Lovasudvar adott helyszínt a Szabadidő Díjugrató Versenynek.
2025. Június 10. 08:30, kedd | Helyi sport
Sikeres felnőtt bajnoki szereplés
A felnőtt korosztály magyar bajnokságát rendezték Csepelen, ahol világklasszis birkózókkal küzdhettek meg a félegyházi versenyzők.