Hírek
2014. Augusztus 24. 13:27, vasárnap |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Dr. Holló Lajosra emlékeztek

Dr. Holló Lajos születésének 155. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést ma (augusztus 24-én) délelőtt az újságíró, politikus szobránál.
Városunk kiemelkedő egyéniségének munkásságát, kiemelve a Petőfi-perben játszott szerepét Kapus Krisztián polgármester idézte meg beszédében, majd helyezte el a szobor talapzatára a megemlékezés virágait Kiskunfélegyháza Városa és a Fidesz nevében.
A Petőfi szülőhelyéről szóló vita az 1870-es években látszólag lezárult, de az 1880-as évek közepén Pásztor Ferenc, a félegyházi szülőhely elszánt védelmezője segítőtársakra talált. Dr. Holló Lajos szinte szükségszerűen kapcsolódott be a Petőfi perbe és lelkesen munkálkodott annak bizonyításán, hogy Petőfi Kiskunfélegyházán született.
Sajnos az erőfeszítésüket nem koronázta siker. A Ferenczi Zoltán által felhozott bizonyítékok alapján Kiskőröst hozták ki győztesnek, nem vették figyelembe a félegyházi tanúvallomásokat. Azonban a félegyházi politikai és szellemi élet vezetői, köztük Dr.Holló Lajos, ébren tartották a Petőfi kultuszt, továbbra is kifejezésre juttatták, hogy Petőfi Félegyháza szülötte – hangsúlyozta Kapus Krisztián.
Holló Lajosnak jelentős szerepe volt az 1898-ban megtartott helyi és országos ünnepségeken. Neki is köszönhető, hogy városunkban sem feledkeztek el „a nagy idők tanúiról”, a 48-as öreg honvédekről. A 20. század fordulójáról 1918-ban bekövetkezett haláláig Hollót erősen lefoglalták az országos és nemzetközi politikai események. Így a Petőfi kultusz helyi ápolásában ő már tevékenyen nem vett részt – mondta el beszédében a polgármester.
Dr. Holló Lajos 1859. augusztus 24-én született Kiskunfélegyházán Itt végezte alap- és középfokú tanulmányait, majd jogra a budapesti tudományegyetemre járt, ahol az egyetemi olvasókör elnöke is volt. Diplomája megszerzése után szülővárosában ügyvédi irodát nyitott. Megindította a Félegyházi Hírlapot, s azt 1887-ig szerkesztette. Ez évben választották meg függetlenségi programmal képviselővé. 1889-ben külföldi tanulmányútra ment, s hosszabb ideig tartózkodott Európa különböző országaiban, hogy a helyi közigazgatást vizsgálja. 1892-ben ismét megválasztották országgyűlési képviselőnek, s ugyanekkor a közigazgatási bizottságnak is tagja lett. 1893-ban megalapította a Magyarország című politikai napilapot, főszerkesztője, s tulajdonosa volt. A függetlenségi párton belül Justh Gyula úgynevezett „bankcsoportjához” tartozott, mely Kossuth Ferenccel szemben foglalt állást a bankkérdésben, s az ő javaslata is nyomatékkal járult hozzá Kossuth Ferenc lemondásához. 1914-ben visszalépett a főszerkesztői állástól. 1906. május 6-án Kiskunfélegyháza díszpolgárává avatták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA