Hírek
2017. November 04. 18:00, szombat |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Drogfüggőséghez vezethet az alkohol
Az alkohol egyfajta kapudrogként nyithat utat más szenvedélybetegségek előtt, egy rendszeres alkoholfogyasztó például háromszor nagyobb eséllyel lesz kokainfüggő is.
Az alkoholizmus a fejlett és a fejlődő világban egyaránt az egyik legelterjedtebb szenvedélybetegség. Magyarország különösen érintett a problémában, itthon ugyanis 800 ezer és egymillió közé tehető az alkoholbetegek száma. Több súlyos, halálos betegség hátterében is a túlzott alkoholfogyasztás áll: a jól ismert máj- és neurológiai betegségek mellett a köszvény, valamint a hasnyálmirigy-gyulladás, illetve többféle ráktípus kialakulását is elősegíti.
A legújabb tanulmányok ugyanakkor azt a feltételezést is megerősítették, hogy az alkoholfogyasztás más függőségek kialakulását is elősegíti. Az eredmények szerint a rendszeres alkoholfogyasztók háromszor nagyobb eséllyel válhatnak kokainfüggővé.
Kokainfüggővé tette az alkohol a patkányokat
A Kolumbia Egyetem tudósai patkányokon kísérleteztek, hogy információt gyűjtsenek az alkohol hatásairól, illetve az ital szerepéről a súlyosabb drogaddikciók kialakulásában. Az állatok egy részének alkoholt juttattak a szervezetébe, ezt követően pedig kokaint adtak nekik. Bár a kokainfüggőséget korábbi kísérletek már összefüggésbe hozták például a rendszeres alkohol-, marihuána- és cigarettafogyasztással, az nincs tisztázva, hogy ezek a tényezők miért hatnak más-más módon bizonyos emberekre.
Ehhez az agy jutalmazási rendszerét vizsgálták, pontosabban a dopamin szerepét. A dopamin egy agyi neuronhormon, amely például szex, evés, vagy alkohol- és kábítószerfogyasztás hatására elégedettségérzetet és boldogságot vált ki. Mégis, a felmérések szerint a kokainfogyasztók "csupán" 21 százaléka válik a szer rabjává, tehát az addikció mögött környezeti és genetikai okok is meghúzódnak. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a patkányok alkoholfogyasztása hogyan befolyásolhatja az agyban a kényszeres viselkedési reakciókat.
A vizsgált patkányok egy kis kar aktiválásával jelezhették, hogy újabb adag kokaint kérnek. Azok az állatok, amelyek korábban alkoholt is fogyasztottak, átlagosan 58-szor jelezték a drog iránti vágyukat, míg az alkohollal nem érintkezett példányok csak 18-szor húzták meg a kart. Esetükben tehát az alkohol több mint háromszorosára növelte a kábítószer iránti vágyat. A kutatók szerint ez a felfedezés segítheti a kábítószerfüggők kezelését is a későbbiekben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:08, csütörtök | Helyi
Figyelem!!! Több helyen útlezárás várható!
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2023. május 27-én délelőtt a tavalyi évhez hasonlóan.
2024. Május 16. 16:06, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2024. Május 15. 19:13, szerda | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 17. és 26. között.
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.