Hírek
2013. Augusztus 20. 10:38, kedd |
Helyi
Forrás: - szerk. -
Dupla annyi holmit pakolunk a bőröndbe, mint kellene
Egy érdekes felmérés szerint a nők pontosan kétszer annyi holmit cipelnek magukkal a nyaralásra, mint amennyire valóban szükségük lenne.
Egy érdekes felmérés szerint a nők pontosan kétszer annyi holmit cipelnek magukkal a nyaralásra, mint amennyire valóban szükségük lenne.
Hogy számokkal is igazoljuk kijelentésünket, a következőkre derül fény a kutatásból.
Ha egy kéthetes utazást veszünk alapul, akkor elmondhatjuk, hogy a nők átlagosan 44 ruhadarabot gyömöszölnek be a bőröndjükbe: 18 felsőrészt, 12 nadrágot és szoknyát, 6 bikinit és 8 pár lábbelit. Végül ezeknek csak nagyjából a felét veszik fel a nyaralás alkalmával.

A Lanchester Egyetem kutatói még azt is kiszámolták, hogy a bepakolás általában 4 órát vesz igénybe, sőt mi több, minden tizedik nő akár 12 órát is eltölt vele. A megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott, hogy kifejezetten utál csomagolni, 21 %-uk stresszesebb elfoglaltságnak tartja egy keményen végigdolgozott munkanapnál is.
A kutatás egyik vezetője mindezen tényezőket azzal magyarázta, hogy a nők előre terveznek és felkészülnek olyan különféle helyzetekre is, ami a férfiak fejében esetleg meg sem fordul. Az elcsomagolt lábbelik mennyisége sem meglepő, hiszen ha jól átgondoljuk, akkor minden öltözékükhöz szükségük van megfelelő cipőre is.
Na és mi a helyzet Veletek? Mennyi olyan ruhadarabot hoztok haza a nyaralásból, ami egyszer sem volt rajtatok?
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 11:49, péntek | Helyi
Augusztusban érvényüket vesztik a régi, könyv formátumú személyazonosító igazolványok
2026. Június 12. 11:42, péntek | Helyi
Vasárnap országos vásár Kiskunfélegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2026. június 14. (vasárnap).
2026. Június 11. 14:12, csütörtök | Helyi
Elektromos rollerek használatának korlátozását kezdeményezi a városvezetés
A tegnapi napon súlyos elektromos rolleres baleset történt a Kossuth Lajos utcán. A sérültnek ezúton is mielőbbi és teljes felépülést kívánok.
2026. Június 11. 14:05, csütörtök | Helyi
Anyakönvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják
