Hírek
2017. Június 08. 09:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Ebben az évben is számíthatunk a nyugdíjas közösségre
A Nyugdíjas Klubok Egyesülete küldöttgyűlésen tárgyalta meg a közelmúltban a 2016. évi programokat, de szép számban lesznek teendőik az idei évben is.
Az eseménynek a Szakmaközi Művelődési Ház adott otthont. A kiadások és bevételek számszerűsítése mellett megtárgyalták az elmúlt évi programok részleteit, de szó esett az idei tervekről is.
A közhasznúsági jelentés elfogadását követően Juhász István, a Nyugdíjas Klubok Egyesületének elnöke tartott pénzügyi beszámolót. Az egyesületnek 461 tagja van, és több mint egymillió forinttal tudnak gazdálkodni.
Mint ahogy azt a beszámolóból megtudtuk, az egyesület költségvetésének 20 százalékát a tagok hozzájárulása teszi ki, ehhez jön az önkormányzat 544 ezer forintos támogatása, illetve 200 ezer forintnyi egyéni felajánlás.
A pénzügyi beszámoló után az elnök megköszönte az egyesületek egész évi munkáját, mellyel hozzájárultak a városi programok színesítéséhez is. Külön kiemelte azokat az egyesületeket, akik a legnagyobb számban vettek részt az egyes programokon, illetve azokat az önkénteseket, akik rendszeresen segítséget nyújtanak a rendezvények lebonyolításában.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.












