Hírek
2015. Április 27. 08:54, hétfő |
Kék hírek
Forrás: Bács-Kiskun megyei Katasztrófavédelem
Ég és parázslik Kiskunfélegyházán egy silótartály
Három település tűzoltói, valamint a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat kezdte meg a Kiskunfélegyháza mellett égő és parázsló terménysiló tüzének oltását.
2015 April 27.: Három település tűzoltói, valamint a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat kezdte meg a Kiskunfélegyháza mellett égő és parázsló terménysiló tüzének oltását.
Ég és parázslik egy húsz méter magas, öt méter átmérőjű silótartály, amelyben napraforgóhéjat tárolnak. A tűz a közelben lévő sajtolóüzemet veszélyezteti, melyben étolajat tárolnak. A helyszínre több településről – Kiskunfélegyházáról, Kecskemétről és Csongrádról – érkeztek hivatásos tűzoltók, összesen hét járművel. A helyszínen dolgozik a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is, átvette a tűzoltás vezetését.
Az egységek megbontották a silóban tárolt anyagot, illetve felderítik a helyszínt és megkezdték az oltási munkálatokat és azóta is folyamatosan végzik.
Az izzó részek kiürítése közben két vízsugárral dolgoznak az egységek: az egyik a bent izzó anyagot, a másik a már szabadba jutott izzó részeket és azok környezetét oltja és hűti. A tűzoltók kéziszerszámokkal nyúlnak fel a tárolóba, hogy így megbontsák az összeállt izzó gócokat és segítsék a szabadba jutásukat. A munkálatokon a kiskunfélegyházai és a kecskeméti hivatásos tűzoltók dolgoznak, munkájukat a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
