Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Június 28. 12:41, szerda | Helyi
Forrás: BAON

Egymilliárdból építik a látogatóközpontot Bugacon

Egymilliárdból építik a látogatóközpontot Bugacon

Közel tízéves előkészítő munka eredményeként ultramodern látogatóközpont épül a bugaci Aranymonostor mellett.

Az egymilliárd forintos fejlesztést megyei turizmusfejlesztési keretből valósítja meg a bugaci önkormányzat a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési Nonprofit Kft.-vel közösen. Az építkezés a közbeszerzési eljárás után várhatóan tavasszal kezdődik és 2019 őszéig be is fejeződik - írta a BAON internetes portál.

A látogatóközpont kitörési pontja lehet nemcsak a településnek, hanem az egész térségnek. Az egykor világhíres Bugac márkanév újra divatba jöhet – hangsúlyozta Szabó László polgármester. – Évek óta azon dolgozunk, hogy a Bugac brandet, ami néhány évtizede még jól csengett hazánkban és Európában, újra felerősítsük. Ezért indítottuk el például a Kurultajt vagy az Ősök napját.

Ám az igazi lökést az Aranymonostor feltárása és annak értékes leletei adták. Ennek alapján – a megyeháza szakembereinek bevonásával – készítettünk egy tanulmánytervet, ami a Zarándoklat a századokon át címet kapta. Ennek a projektnek egyik fő eleme lesz az ultramodern látogatóközpont a falu határában feltárt Árpád-kori monostornál. Itt a látogatók bepillantást nyernek majd a középkori emberek életébe. Megismerhetik az ott élők vallási, kereskedelmi, étkezési, és gyógyászati szokásait. De bemutatjuk az Aranymonostor és a helyszínen feltárt Szent Péter-ereklyetartó történetét is. A legmodernebb technikák segítségével fényt derítünk arra, hogy nem is volt olyan sötét az a középkor, mint azt eddig gondoltuk. Rámutatunk, hogy az Árpád-kort, melyről nagyon kevés emlékünk maradt, méltán nevezhetjük a magyarság dicsőséges időszakának. A Szent Péternek szentelt monostor királyi pénzváltóhelyként működött a tatárjárás okozta pusztulásig. Az itt előkerült leletanyag a közelmúlt magyar régészetének legnagyobb szenzációja, amely teljes mértékben felülírja az Árpád-korról, annak fejlettségéről és szinte elképzelhetetlen gazdagságáról vallott korábbi tudásunkat. Bemutatja azt a Szent László halálát követő százötven békeévet, amelyről háborúk, csaták hiányában viszonylag kevés információnk maradt fenn.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.