Hírek
2020. Április 04. 10:44, szombat |
Helyi
Forrás: proaktivdirekt.com
Elfagyott a gyümölcsfa? Metszd újra!

Metszéssel a metsző hideg ellen? Igen! Hamar jött a jó idő, kirügyeztek, kivirágoztak a gyümölcsfák, ami bár örömteli és gyönyörű volt, nem alakult szerencsésen.
Hiszen az elmúlt napokban egyértelműen visszatapsoltuk a telet: a fagy pedig károkat okozhatott a kertünkben. De nincs ám minden veszve!
A rügyfakadást követő hideg sajnos fagykárokat hozhat magával, amit a fa a szokásosnál gyorsabb növekedéssel igyekszik korrigálni. Ez ellen mindenképpen védekeznünk kell, amit metszéssel tehetünk meg. Igaz, ez talán inkább kárenyhítés, mint védekezés. Létezik azonban egy ilyenkor jelentkező másik gond is, amire szintén a metszés lesz a megoldás. Ez abban áll, hogy az elszáradt részekben megtelepszik a Monilinia laxa nevű kártékony gomba, ami a következő évben komoly pusztítást végez a fáinkon. A fagyás és a monília jelei egész hasonlóak.
Honnan ismerem fel a fagykárt?
A fagyás első tünetei, mikor a virágok, például a meggy fiatal hajtásai hirtelen hervadásnak indulnak. Ugyanez jellemzi azonban a monília gombás fertőzését is – a kezeléshez pedig fontos utánajárnunk, hogy mi okozza a problémát. Az időszak és a tünet tehát azonos. De akkor honnan tudhatjuk, hogy mégis melyikről van szó?
A monília jellemzően nem áll meg a hajtások, rügyek hervadásánál, hanem a fiatal, 1-2 éves fás részeket is megtámadja. A fagyás azonban csak a virág és a rügyek pusztulását mutatja. Mi a teendőm?
Ha monília támadta meg a fáinkat, újra metszenünk szükséges. Bár a tünetek az 1-2 éves ágakon jelentkeznek, hároméves részig le kell vágnunk azokat. Legyünk nagyon figyelmesek, mert a gomba nyugalmi állapotban kevéssé mutatkozik meg, ám ha fennhagyjuk a fertőzött részt, a betegség tovább terjed.
Ha elfagyott a fa, szintén a metszőolló után kell kapnunk. Ugyanis ilyenkor fa nem fordít már annyi energiát és tápanyagot a termésnevelésre, helyette viszont a hajtások intenzív növekedésnek indulnak. Ez számos negatívummal jár. Ezeken a fattyúhajtásokon nem lesznek később rügyek, így virágok sem és termés sem. Tehát az energia „üresbe” megy, csupán a növekedésre. Másik hátránya, hogy a lombozat túlzsúfolt lesz, leárnyékolja önmagát – a belső részek nem jutnak napfényhez. Árnyékolt részen jellemzően nem lesznek virágok – így teremni sem fog. Másik feladatunkat is megnehezíti: permetszer nem jut egyenletesen a túlságosan dús lombok közé, a kezelés hatása romlik, ha a fagy ellenére lesz is marad termést kórokozók támadhatják meg.
Metsszük hát ki a befelé növő és a meredeken, hosszan felfelé törő fattyúvesszőket tőből. Ezt érdemes szinte folyamatosan újra és újra elvégeznünk az ideális koronaforma megtartása érdekében. Ha nincs is lehetőségünk rá hónapról hónapra, augusztus elején azért mindenképpen ismételjük meg a metszést. Ekkor pedig a hajtáshervasztó darázs okozta károkat és lisztharmattól tönkrement részeket is távolítsuk el!
Megelőzés – Fagykárt, jéggel? Igen!
Sajnos extrém erős hideg esetén előfordulhat, hogy nem lesz termésünk. Tanulva az esetből máskor érdemes védekeznünk ellene. A növényi részek só- és ásványi anyag tartalmuk miatt -1 és -3 Celsius fok között fagynak el, a víz, a nullafokos fagypontjával tehát előnyt élvez. Fagyvédelmi öntözésre alacsony intenzitású mikro-szórófejeket alkalmazhatunk. A vízpermet fagyása során hőt ad le, így védve a növényeket, majd, mivel a jég hőátadási képessége gyenge, burokként védi a lehűléstől a rügyeket. Persze sarkvidékről érkező hidegben, komoly mínuszokban ez a módszer sem védi meg gyümölcsfáinkat, de kisebb fagyokban nagy segítség ez a fajta óvintézkedés!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA