Hírek
2020. Március 15. 12:21, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Elkezdődik a belföldi vonatok teljes fertőtlenítése
Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként
– mondta el a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója vasárnap az MTI-nek.
Homolya Róbert hozzátette: úgynevezett záró fertőtlenítést fognak végezni a szerelvényeken, amely baktérium-, vírus- és gombaellenes fertőtlenítést jelent, és amely után minden kórokozó elpusztul a járműveken.
Ilyen jellegű fertőtlenítést először a nemzetközi vonalakon alkalmaztak, de ezek száma egyre csökken, így most lehetőség nyílik a belföldi járatok szerelvényeinek teljes fertőtlenítésére is – ismertette.
Hétfőtől a legnagyobb forgalmú – vagyis elsősorban a budapesti elővárosi közlekedésben érintett – járműveken kezdik a teljes fertőtlenítést, de az kiterjed a HÉV-ekre és az alacsonyabb forgalmú vonalak járműveire is. Az intézkedés több száz járművet érint, és a tervek szerint jövő hét végére már folyamatos lesz a járművek ilyen típusú fertőtlenítése.
Homolya Róbert hozzátette: ugyancsak hétfőtől a legnagyobb forgalmú budapesti és vidéki pályaudvarokon, megállóhelyeken az utazóközönségnek is biztosítanak kézfertőtlenítő lehetőséget.
Az elnök-vezérigazgató felidézte: korábban már több száz érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót osztottak szét az üzemi területeken, kézfertőtlenítőket, szájmaszkokat, gumikesztyűket osztottak a vírus terjedésének leginkább kitett munkakörökben dolgozóknak – például a jegypénztárosoknak, kalauzoknak.
A vasúttársaság a pályaudvarokat, szerelvényeket, üzemi területeket vírusellenes takarítószerekkel takarítja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
