Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2018. Augusztus 25. 11:46, szombat | Helyi
Forrás: MTI

Elkezdődött a napraforgó betakarítása

Elkezdődött a napraforgó betakarítása

A prognózisok szerint idén mintegy 49 millió tonna lesz a napraforgótermés világviszonylatban, Magyarországon a tavalyinál három-öt százalékkal kisebb hozamra lehet számítani

- írja szombati számában a Magyar Hírlap.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, hogy előreláthatólag 2,5-3 tonnás hektáronkénti napraforgótermésre lehet számítani idén az országban.

Hozzátette, hogy a forró időjárás miatt nagyon kevés helyen kellett deszikkálni, azaz egységesen szárítani, azonos érési szintre hozni a napraforgótáblákat, mivel a földeken maguktól leszáradtak, ami előnyös abból a szempontból, hogy ennek a műveletnek a költségeit a legtöbb helyen megtakaríthatták a gazdák.

Kiemelte, hogy a napraforgó az egyik leginkább aszálytűrő, hazánkban termesztett növény, mivel mélyre nyúló karógyökerei vannak. Ennek ellenére a mostani forróság megviseli már a napraforgót is.

Petőházi Tamás az árakat illetően elmondta, hogy elindultak fölfelé, és további emelkedésre számítanak, a kalászos gabonákhoz hasonlóan. Az elmúlt négy év igen eredményes volt Magyarországon a napraforgó termesztése szempontjából: 2014-ben 1,56, 2015-ben 1,53 millió tonnát takarítottak be.

A 2016-os év a szektor történetének új rekordját hozta: az 1,89 millió tonnás termésmennyiség mellett elért, csaknem háromtonnás hektáronkénti termésátlag világrekord volt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 12:40, hétfő | Helyi

Napraforgórakás ég Kiskunfélegyháza külterületén

Az oltási munkálatokat erőgép is segíti.

2025. Augusztus 18. 09:25, hétfő | Helyi

Felújított játszóteret adtak át Petőfiszálláson

Augusztus 15-én, péntek reggel ünnepélyes keretek között avatták fel Petőfiszálláson a Csicsergő Óvoda melletti felújított játszóteret, valamint egy új teqball asztalt.

2025. Augusztus 14. 16:41, csütörtök | Helyi

Bokrétaünnepet tartott a Félegyházi Pékség Kft.

Új gyártócsarnokának építése alkalmából bokrétaünnepséget rendezett a Félegyházi Pékség Kft.

2025. Augusztus 14. 10:42, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.