Hírek
2020. Február 24. 20:39, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Élménydús évet zárt a Kiskun Természetbarát SE

Évnyitó közgyűlést tartott február 21-én a Kiskun Természetbarát SE a Szakmaközi Művelődési Házban.
Amellett, hogy a túravezetők beszámoltak az elmúlt évi tevékenységükről és felvázolták a 2020. évi túra terveiket, még számos személyi kérdésben is döntenie kellett a közgyűlésnek, többek között a jelenlegi Bozó Lajos elnök helyett új személyt kellett választani a sportegyesület élére.
Miután Bozó Lajos, a Kiskun Természetbarát SE elnöke köszöntötte a népes számban megjelent tagtársakat és ismertette a közgyűlés napirendi pontjait, szavazásra bocsátotta a jegyzőkönyvvezető, a jegyzőkönyvet hitelesítők, illetve a szavazatszámláló és jelölő bizottsági tagok személyét, melyet a közgyűlés egyöntetűen elfogadott, csakúgy, mint az új alapszabályt.
Mivel a tisztségviselők megbízatása lejárt, ezért a közgyűlésen öttagú elnökséget (1 fő elnök, 1 fő titkár, 1 fő gazdasági felelős és 2 tag), valamint egy háromtagú felügyelő bizottságot (1 fő elnök és 2 tag) is választottak. Elnökként Fekete Mártát, titkárként Kristóf Klárát, gazdasági felelősként Törteli Ferencnét, valamint elnökségi tagként Dobák Erzsébetet és Rádi Ferencet választotta meg a közgyűlés egyöntetűen, valamint a felügyelő bizottság elnökeként Kósa Jánosnét, tagokként pedig Kasza Saroltát és Bánfalviné Pál Gabriellát szintén egyöntetű szavazattal.
A közgyűlés a fentieken felül Örökös Tiszteletbeli Elnökként választotta meg Bozó Lajost, valamint Örökös Tiszteletbeli Elnökségi Tagként Kovács Ferencet.
A személyi kérdésekben való döntést és a pénzügyi beszámolót követően a túravezetők megtartották beszámolóikat. Elsőként Kristóf Klára, a „Bakancsosok” túravezetője, majd Rádi Ferenc, a „Talpasok” túravezetője osztotta meg a jelenlévőkkel a 2019. évi kirándulások emlékeit, melyeket gazdag képanyaggal színesített mindkettő természetjáró.
Természetesen az idei évre is nagy izgalommal készülnek mindketten. Számos úti céllal, versennyel és érdekes látnivalóval keltették fel a megjelentek érdeklődését. A programot hallgatva örömmel konstatálta minden természetjáró, hogy majd minden évszak szépségét kiélvezhetik 2020-ban is, hiszen a kirándulások időpontjai kora tavasztól késő őszig biztosítják a kikapcsolódási lehetőséget. A túravezetők pedig (Kristóf Klára, Tímár Mária és Rádi Ferenc) szívvel-lélekkel arra törekednek idén is, hogy élménydús és testet-szellemet felfrissítő kirándulásokban legyen része minden résztvevőnek.
(Képek: Fábián Adrienn)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA