Hírek
2015. Augusztus 18. 19:12, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Élni, míg élünk: ez a szabály

Ady Endre szavai méltán tükrözik Bodor Miklós grafikus életútját.
A grafikus művész emlékkiállítását ma (augusztus 18-án) nyitotta meg ünnepélyes szavaival Rosta Ferenc alpolgármester úr a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
Az olajfestményekből és grafikákból álló válogatásban megjelennek a művész életének főbb állomásai. Még életének utolsó évében is alkotott, amikor már a betegség teljesen legyengítette. Ezekből az alkotásokból is láthatunk csodálatos darabokat, ha ellátogatunk a kiállításra, mely szeptember 30-áig a könyvtár nyitva tartási idejében megtekinthető.
Bodor Miklós acélszerkezet technikusként dolgozott, de mellette rajzolt és festett. Kiskunfélegyházán kiállításokon mutatta be tehetségét. 1958-tól 11 évig vezette a Holló László Képzőművészeti Szakkört ipari tanulóknak. A Szegedi Tanárképző Főiskola rajz- és magyar szakjain végzett 1963-ban. Az első önálló kiállítása is ekkor volt a Kiskun Múzeumban .
A Bács-Kiskun Megyei tanácsadó előadója lett 1964-ben. 1965 és 1969 között a Kiskunfélegyházi Városi Tanácsnál, mint népművelési felügyelő dolgozott. 1969-1971-ben a Csólyospálosi Általános Iskola igazgató volt. A Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója volt 1971-1974 között. A Kiskunmajsai Művelődési Központ igazgatója volt 1974-1981 között.
1980-ban Móricgátra költözött. Itt a homokhátsági ősborókás tájat örökítette meg, a legapróbb részletektől a teljességig. 1984-től Kiskunhalason élt feleségével, Bodor Zsófiával. 1986 és 1990 között a Kiskunhalasi papíripari Vállalat grafikusa volt. Halasi csipke tervező is volt. 1987-ben a koronázási palást alapján megtervezi a "Szent István palástja" csipketerítőt, amely varrott formában a következő évben BNV díjat nyert. Ezt második magyarországi látogatása alkalmával, 1996-ban II. János Pál pápa kapta ajándékba. 1992-től a Vas megyei Kámba költözött feleségével. 2010 júliusában hunyt el.
Bodor Miklós gazdag életműve 3000-nél több grafikát, pár száz olajfestményt, pasztellt foglal magába. 1973-ig elsősorban festészettel foglalkozott, majd innentől kezdve szinte csak rajzolt. Megváltoztatta művészi stílusát. Kidolgozta az egyenletes vastagságú, folyamatos vonallal rajzolás módszerét. A Tiszatáj, a Forrás, és a Művészet is közölte a grafikáit. Művein legtöbbször a természet jelenik meg. Ábrázolását a visszafogott színek és a kiegyenlített kompozíciós törekvés jellemzi.
A megnyitón az emlékezés szívmelengető szavaihoz lágy harmóniával párosult Bognár Brigitta hegedűművész csodálatos előadása. A jelenlévők lélegzet visszafojtva és a nyitóbeszéd szavaitól, mondanivalójától meghatódottan hallgatták, csakúgy mint Bodor Zsófia, a művész özvegye, aki könnyes szemekkel köszönte meg a szervezők fáradozását és az érdeklődők megjelenését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.