Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2018. Március 24. 12:00, szombat | Helyi
Forrás: proaktivdirekt.com

Eltörölhető lenne?

Eltörölhető lenne?

Lassan nyakunkon a nyári időszámítás első napja, azaz március 25-e, ami a hétalvóknak és a tavaszi fáradtságban szenvedőknek korántsem olyan jó hír!

Hiszen vasárnap hajnalban kettő óráról három órára kell előre állítanunk az óráinkat.

De nemcsak minket, az európai népesség nagy részét is megviseli ez az átállás, méghozzá olyannyira, hogy ennek hatására el is törölhetik a kétféle időszámítást.

Az európai belső piac harmonizációja miatt hatályba léptetett nyári időszámítást taglaló irányelv felülvizsgálatát kezdeményezte Finnország, miután állampolgárai azzal a kéréssel fordultak az ottani kormányhoz, hogy töröljék el az évi kettő óraátállítást. Sőt, szerintük az lenne a legjobb megoldás, ha egész évben a nyári időszámítás lenne alkalmazva.

Kíváncsian várjuk, hogy milyen eredményeket mutat fel az a tanulmány, amelyet az óraátállítások gazdaságra, azaz a közlekedésre és az energiafelhasználásra, továbbá az európai lakosság egészségügyi állapotára gyakorolt hatását veszik górcső alá.

Azonban most még nagyon figyelmesen kell eljárnunk, ha éppen március 25-én indulunk útnak, nehogy belegabalyodjunk az időpontokba és kellemetlenségeink adódjanak ebből. Indulás előtt mindenképp érdemes elolvasni a közlekedési társaságok tájékoztatásait.

A nyári időszámítás idén október 28-ig tart, amikor is hajnalban majd visszacsalhatjuk a most elvesztett egy órácskánkat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.