Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2017. Január 24. 09:26, kedd | Helyi
Forrás: Kossuth Rádió

Emiatt legalább egyszer zsebbe kell nyúlni, de megéri

Emiatt legalább egyszer zsebbe kell nyúlni, de megéri

A nagy hidegben érezzük csak igazán, mennyire jól szigetelt a lakásunk.

Ám az energiafelhasználás terén van lehetőség a javulásra – mondják a szakemberek. A kormányzat évek óta jelentős összeggel támogatja az energiahatékonysági beruházásokat. Kérdés, hogy mire költsünk, hogy a befektetett pénz mihamarabb megtérüljön. Az idősödő korosztály az utólagos hőszigetelésre figyel, a ma épülő házaknál pedig már rendelet szabályozza az eljárásokat – hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Érdemi előrelépést az jelentene, ha a lakásfelújítások után is visszatéríthető lenne az áfa. Magyarországon körülbelül 40 ezren tervezik otthonukat felújítani. Ez mintegy nettó 100 milliárd forintos beruházási értéket, 10 ezer fő foglalkoztatását, és 20 milliárd forintos államháztartási bevételt jelent – mondta Horváth Sándor, az ÉVOSZ elnökségi tagja, aki felhívta a figyelmet arra, hogy ezen a területen a számla nélküli szolgáltatás nem elhanyagolható.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arról beszélt, hogy az energetikai tanúsítvány kétségkívül „megdobja a lakásárakat”. Mint mondta: a tavalyi piacképes ingatlanok kevesebb mint egy százaléka volt nulla energiaigényű, közel 30 százaléka korszerű, 35-40 százaléka átlagos, 25-30 százalék pedig rossz vagy „energiahatékonytalan” volt.

Többnyire ősszel döbbenünk rá, amikor tízezer forintokat fizetünk a fűtésért, mégis fázunk, hogy a korszerű, komplex energetikai felújításnak, vagy annak megfelelő építésnek igenis van értelme – fogalmazott a műsorban Kanyuk László a Kauf Isulation marketingvezetője, aki hangsúlyozta: hőszigeteléssel és a gépészet cseréjével érhető el a legnagyobb energiamegtakarítás.

Horváth József egyetértett azzal, hogy jó lenne, ha nagyobb arányt képviselnének a nulla energiaigényű épületek. Mint mondta: azok kaphatnak ilyen minősítést, melyek legalább 25 százalékban megújuló energiát hasznosítanak.

Balogh László arról számolt be, hogy ma még sem az eladók, sem a vevők számára nem szempont az energiatanúsítvány. A vevők sokkal inkább azt nézik, az eladó milyen állapotúnak tünteti fel a hirdetésben az ingatlanát.

Kiemelte: felmérések szerint mintegy 70 százalékos különbség lehet a felújított és a felújítandó családi házak ára között. Ami pedig a fenntartási költségeket illeti: akár 26 százalékkal is alacsonyabb lehet egy felújított családi ház rezsije.

Kanyuk László arról számolt be, hogy az építkezéseknél évről évre javuló tendenciát mutat a tetőszerkezetek, homlokzatok szigetelése, illetve egyre jobb minőségű építőanyagokat választanak a kivitelezők. Azzal mindig számolni kell, hogy a modern technika pénzbe kerül, legalább egyszer mélyen zsebébe kell nyúlnia az embernek. Viszont az is garantált, hogy az összes ilyen beruházás megtérül. Egy megbízható, jó befektetésként kell az energiahatékonysági beruházásokat kezelni – tette hozzá.

Horváth Sándor azt mondta: a mostani időjárás nagyon sok embert rádöbbent arra, mennyi a lakása energiafogyasztása, és mennyit lehetne csökkenteni. Fontosnak nevezte, hogy a felújításba vágók egy szakember véleménye alapján döntsenek arról, mibe fognak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.

2024. Május 07. 09:19, kedd | Helyi

Lánglovagok versenye, majdnem dobogósok lettünk

A dobogóról egy hajszállal maradt le a Bács-Kiskun vármegyei csapat az országos kismotorfecskendő-szerelő versenyen.

2024. Május 07. 08:49, kedd | Helyi

Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten

Hidegfront érkezett megélénkülő széllel és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.