Hírek
2015. Október 02. 14:08, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
Épül a műfüves pályánk

Jó ütemben halad a Honvéd Sporttelep műfüves pálya építése.
Korábban megjelent cikkünkben tudósítottunk arról, hogy városunk önkormányzata 18,5 millió Ft + ÁFA összeget tudott elkülöníteni a költségvetésből a régóta dédelgetett álom - műfüves labdarúgó pálya – kiépítéséhez.
Ebből az összegből és a pályázaton megnyert pénzből a 21. századi szintnek megfelelő sportolási lehetőség válik valóra hamarosan.
A nyertes kivitelező Cornus Kert Kft. augusztus 31-én nekilátott a pálya létrehozásának munkálataihoz. Ma (október 2-án) néhány fotó erejéig kitekintettünk a munkaterületre. Láthatjuk, hogy megfelelő ütemben haladnak a munkálatok. Az időjárás is kedvező volt ezidáig, valamint a dolgozók összehangolt, lelkes munkájának köszönhetően már látványnak sem utolsó, ami elénk tárult.
A pályázat a 60x40 m-es félpálya megvalósítását célozta meg, illetve a pálya köré még egy 2 méter széles szurkolói járdát építenek térburkoló kövezettel. Utóbbi azt a célt szolgálja, hogy a nézők és a szurkolók ne vigyék fel a sarat a műfüves részre. A szóban forgó fél nagypálya tartalmaz két 5x2 m-es labdarúgó kaput, valamint két 20x40 m-es kispályás labdarúgásra alkalmas kézlabda pálya is fel lesz festve. A munkafolyamatok tekintetében a terület egyengetése és a csapadékvíz elvezetését szolgáló csőrendszer lefektetése után a munkaterületre szállított és szétterített zúzott kő simítása és a felszín vízszintessé tétele zajlik. A műfű tartósságának kulcsa az alapozáson múlik, melyet maximális precizitással hajtanak végre a Cornus Ker Kft. dolgozói. Így a karbantartási munkálatokkal nem lehetnek gondok a közeljövőben.
A pálya munkálatai mellett a pályát körülvevő térburkolat lerakása is folyamatban van, valamint a 12 db reflektor felhelyezésére szolgáló oszlopok is már tekintélyt parancsolóan merednek az ég felé a pálya sarkaiban. Ezek a fényforrások fogják biztosítani azt, hogy ne csak nappali, természetes fénynél lehessen használni a műfüves pályát.
Amennyiben az időjárás a továbbiakban is megfelelő lesz, és soron következő munkafolyamatok is ugyanilyen jó ütemben haladnak, úgy még ebben a hónapban megtörténhet a pálya átadása a sportolóknak.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:36, vasárnap | Helyi
Félegyházi Napok 2025
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő FÉLEGYHÁZI NAPOK programjaira.
2025. Augusztus 03. 08:19, vasárnap | Helyi
„Minden település számít” Újabb közlekedési beruházást adtak át
Cél, hogy minden vármegyei településre, a legkisebbekre is jusson támogatás
2025. Augusztus 03. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP
2025. Augusztus 03. 08:17, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP