Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2019. Június 29. 12:54, szombat | Helyi
Forrás: HIROS

Épülhet Kecskemétig az M8-as

Épülhet Kecskemétig az M8-as

Már zajlik az M8-as gyorsforgalmi út Székesfehérvár és Kecskemét közötti két szakaszának a tervezése – írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Az európai uniós pályázati értesítő adatai szerint az állami beruházó kihirdette a győztes kivitelezőket az M8-as gyorsforgalmi út középső, Fejér és Bács-Kiskun megyei szakaszára. A pálya Kecskemétet Dunavecsén és Dunaújvároson át köti össze az M7-es autópályával. A Kecskemét és az M7-es autópálya közötti szakaszt négy cég, az Unitef-83 Zrt., a Főmterv Zrt., az Utiber Kft., valamint a Tura-Terv Kft. tervezheti meg összesen 7,8 milliárd forintért. A mérnökök feladata a kiviteli terveken kívül a környezeti hatástanulmány és tanulmányterv, valamint az engedélyezési tervek készítése is.

Az utat két nagyobb szakaszra osztották: az M7-es és Dunaújváros közt megvalósuló, mintegy ötvenkilométeres, kétszer két sávos gyorsforgalmi út egy autópálya-csomóponttal, hat egyéb csomóponttal, egy komplex és két egyszerű pihenővel épül meg.

A Dunavecse és Kecskemét közti, ugyancsak nagyjából ötven kilométeres szakaszon három csomópontot, egy komplex pihenőt és két egyszerű pihenőt alakítanak ki.
Az M8-as Székesfehérvár alatt éri el majd az M7-es autópályát, ide új csomópont épül. Innen tovább már ma is kétszer két sávos út vezet Veszprémig, és a 8-as út hol egyszer két, hol kétszer két sávos szakaszokkal éri majd el az osztrák határt Szentgotthárd mellett.

Címkék: kecskemét, M8-as

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.