Hírek
2018. Október 23. 13:36, kedd |
Helyi
Forrás: petofiszallas.hu
Értéktárak Találkozója és ünnepélyes átadás Pálmonostorán
2018. október 7-én "Mihály-napi sokadalom és vásári forgatag" néven második alkalommal rendeztek "Értéktárak Találkozóját" Pálmonostorán, a művelődési házban.
Az idelátogató vendégek a kiskunfélegyházi járáshoz tartozó települések értékeivel ismerkedhettek meg az értéktár bizottságok ezen összejövetelén. A rendezvényen a tavalyi évhez hasonlósan Petőfiszállás is képviselte magát értéktár kiállításával. Az ünnepségen Cseszkó László polgármester köszöntőjét követően Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke mondott rövid beszédet, melyben hangsúlyozta a helyi értékek gyűjtésének és bemutatásának fontosságát. A rendezvény most is helyi vásári forgataggal egészült ki, és a helyiek által termelt, vagy készített termékek bemutatására, kóstolására kínált lehetőséget. Petőfiszállás Értéktár Bizottsága az önkormányzat konyhakertjében termesztett sütőtököt kínálta a kóstoltatáson, mely nagyon kelendőnek bizonyult. Pálmonostora Önkormányzata egy állófogadással vendégelte meg a települések Értéktár Bizottságait, és a jó hangulatú rendezvényen lehetőség volt a települések közötti további kapcsolatépítésre.
A délután folyamán ünnepélyes keretek között adták át a felújított rendőrségi épületet Pálmonostorán. Harmincmillió forintos kormányzati támogatásból újult meg a körzeti megbízotti iroda és a hozzá tartozó szolgálati lakás. Az átadáson Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kiemelte: "Vonzó környezet kell ahhoz, hogy a népesség megmaradjon egy faluban. Ennek feltétele a jó óvoda, a jó iskola, és a közbiztonság."
A képeket és a cikket Nagy Tímea készítette.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
