Hírek
2016. Szeptember 04. 14:18, vasárnap |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Estére eső jöhet
De addig nagyon szép időnk lesz, szép napot!
Vasárnap napközben egy vastagabb fátyol-, illetve lepelfelhőkből álló sáv vonul át nyugatról kelet felé, de emellett több-kevesebb szűrt napsütés mindenütt várható. Késő délután, este északnyugaton már megvastagszik a felhőzet, arrafelé zápor, zivatar is kialakulhat. Napközben néhol megélénkül a déli, délnyugati szél, a kialakuló zivatarokat legfeljebb átmeneti szélerősödés kísérheti. A csúcshőmérséklet 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 18 és 24 fok közé hűl le a levegő.
Hétfőn eleinte borult lesz az ég, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. A Tiszántúlon ez csak napnyugta után következik be. Délelőtt többfelé lehet eső, zápor, keleten egy-egy zivatar is, majd délután egyre kevesebb helyen várható csapadék. A nap második felében nyugat felől újra megnövekszik a felhőzet, és ismét előfordulhatnak ott záporok. A nyugati, északnyugati szél többfelé lesz erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között alakul.
Kedden nyugaton végig erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Másutt a több-kevesebb napsütés mellett erősen felhős időszakok is lesznek, és elszórtan alakulnak ki záporok. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül, főleg a Dél-Dunántúlon erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 11, 16 fok között alakul, de északkeleten helyenként 8, 10 fok is előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20, 25 fok között valószínű, de a csapadékosabb nyugati megyékben néhol csak 17, 20 fok lesz a csúcsérték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 10:58, kedd | Helyi
A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum nyerte az Év emlékhelye díjat
Átadták az Év emlékhelye díjat, amelyet 11 pályázó közül a Petőfi Emlékmúzeum nyert el.
2024. Május 14. 10:47, kedd | Helyi
Lakitelek - Felavatták Yunus Emre török költő szobrát
A török irodalom meghatározó, 13. században alkotó személyiségének állítottak emléket a Hungarikum Ligetben.
2024. Május 14. 07:54, kedd | Helyi
Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2024. Május 13. 14:32, hétfő | Helyi
Megérkeztek az iskolákba a gyerekek digitális fejlődését elősegítő laptopok
Folytatódik a 2022. tavaszán megkezdett tanulói notebook kiosztási program.