Hírek
2017. Március 16. 10:59, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Félegyházán is köszöntötték a sajtóban dolgozókat
A magyar sajtó napját 1990-től minden év március 15-én tartják. 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt.
Valamint ezen a napon hirdették ki a polgári sajtószabadságot, majd április 11-én törvénybe is foglalták, mely fordulatot jelentett a korábbi szigorú cenzúra időszakához képest.
Csányi József Kiskunfélegyháza polgármestere a Városháza dísztermébe invitálta e nap tiszteletére a helyi sajtó munkatársait, újságírókat, szerkesztőket, riportereket, a rádió és televízió dolgozóit, hogy megköszönje egész éves munkájukat.
A polgármester örömmel konstatálta, hogy városunkban a sajtó minden képviselője korrekt munkakapcsolatra törekszik egymást kölcsönösen segítve abban, hogy városunk és régiónk lakói a lehető legobjektívebben tudjanak tájékozódni a mindennapok eseményeiről szűkebb és tágabb közegünkben is. Sajnos a sajtó hazai és nemzetközi helyzetével kapcsolatban egyaránt elmondható a színvonal csökkenése, az internet világának kibontakozásával pedig egyre-másra szaporodnak a félretájékoztatások, félrevezetések bármilyen jellegű információt is vegyünk alapul. Szerencsére ez Kiskunfélegyházán nem mondható el, többek között ezért is büszke városunk önkormányzata a helyi sajtó képviselőire.
A köszöntő beszédet követően a polgármester állófogadásra invitálta a megjelenteket, ahol kellemes, baráti összejövetelként folytatódott tovább az ünneplés.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 11:41, péntek | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Február 25. 09:21, szerda | Helyi
Nem történt környezetszennyezés a kiskunfélegyházi üzemi esemény során
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a közösségi médiában megjelent fényképpel kapcsolatban haladéktalanul egyeztetett az érintett gazdasági társasággal.
2026. Február 23. 18:58, hétfő | Helyi
Sikeres szereplés a regionális rézfúvós versenyen
2026. február 20-án rendezték meg az I. Dél-Alföldi Regionális Rézfúvós Versenyt Kecskeméten az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában.
2026. Február 23. 09:51, hétfő | Helyi
Dobogón a kitartás – A Jogging Plus Triatlonosai az év legjobbjai között
Február 21-én a Magyar Triatlon Szövetség megrendezte az MTSZ Díjátadó Gála ünnepséget Veresegyház városában, a Kucsai Tamás Városi Sportcsarnok helyszínén, ahol a 2025-ös év legkiválóbb sportolóit köszöntötték.












