Hírek
2013. Június 14. 11:00, péntek |
Helyi önkormányzati
Forrás: Félegyházi Közlöny
Felújítják a Petőfi emlékházat
Ötszázezer forintot költenek idén a Petőfi emlékház felújítására
Ötszázezer forintot költenek idén a Petőfi emlékház felújítására. A rendelkezésre álló összegből az épületben található négy lakás összenyitásával, átjárhatóságának megtemetésével új kiállítóhelyeket hoznak létre. Az utca felőli három lakásban kap helyet a „Petőfi emlékek Kiskunfélegyházán” című tárlat, illetve a Petőfi kutatók, egyebek között Fekete János helytörténész, városunk díszpolgárának hagyatéka. A negyedik lakásban, melyet a nyár folyamán újítanak fel Dulity Tibor festőművész és Faragó József alkotási kerülnek. Az épület már felújított részében, június 15-én, a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében a Holló László-és a Terescsényi Endre Képzőművész Kör tart foglalkozást „Nyitott Műhely” címmel, mely 17 órakor kezdődik – tájékozatta a Félegyházi Közlöny Onlinet Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója és Kapus Krisztián polgármester.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 09:00, szerda | Sport
Női kosárlabda vb-selejtező - Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon
2026. Március 18. 09:00, szerda | Sport
Európa-liga - A Ferencváros révén 41 év után lehet újra negyeddöntős magyar csapat
2026. Március 18. 07:22, szerda | Belföld
Kövér László: a jelenlegi Európai Bizottság Magyarországot az unió fekete bárányaként kezeli
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
