Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2025. Május 24. 16:07, szombat | Helyi
Forrás: Cs.Adrienn

Felvonulással vette kezdetét a pásztortalálkozó

Felvonulással vette kezdetét a pásztortalálkozó

Pásztortalálkozó színesíti a Városalapítók Hetének programsorozatát, mely felvonulással vette kezdetét városunk főutcáján május 24-én szombaton délelőtt.

A polgármesteri hivatal előtt a felvonulást megelőző percekben már megismerkedhetett a közönség Nor(biká)val, a jámbor, ámde rendkívül okos szürkemarhával, aki egy rövid bemutatónak köszönhetően bizonyította tudását és nem utolsósorban jószándékát is. Ezt követően indult el a pásztortalálkozóra invitált vendégek és az érdeklődők felvonulása a Kossuth utcán. A Szent koronát hordozó huszárokat városvezetésünk követte, majd Norbika a gazdájával, Buck Viktorral csatlakozott a sorhoz. Őket a Padkaporos táncegyüttes követte, végül a csikósok és a pásztorok zárták a sort, akik hangos ostorpattogtatással invitálták a közönséget a találkozóra.

A felvonulás a sportcsarnok parkolójában felállított nagyszínpadon ért véget, ahol Csányi József polgármester köszöntötte a találkozó vendégeit, külön kiemelve a feltrei, tordai, korondi testvérvárosi delegációk tagjait, Pásztortalálkozó résztvevőit, a Huszka József Hagyományőrző Egyesület tagjait, Szőnyi Imre, 102 éves juhászt, a Hortobágy örökös pásztorát, Németi János juhászt, a Hortobágy örökös pásztorát, "csinos" Molnár Imrét, gulyásszámadót, a Hortobágy örökös pásztorát, a főzőverseny zsűrijének tagjait, Magyar Tibort – a Magyar Gasztronómiai Kulturális Műhely elnökét, Magyar Gasztronómiai Egyesület kitüntetett gasztronómiai érdemérem tulajdonosát Tiszecsegéről, Molnár Beáta Aranykanalas minősítésű nemzetközi chef mestert Balmazújvárosból, Fehér Lászlót Hajdúböszörményből. Köszöntötte még Herbály Andrást, a Kőrösök völgye vitézi bandérium tagjait, Buck Viktort, valamint a hagyományőrző kelevézeket is.

A megnyitót követően a Padkaporos Táncegyüttes szórakoztatta a nagyérdeműt, majd Buck Viktor pásztor- és szürkemarha bemutatójával, Kőrösök Völgye Vitézei bandérium bemutatójával, cifraszűr-mustrával folytatódtak az események.

A jeles eseményt hagyományos pásztorételek főzőversenye is kísérte, mely 8 órakor kezdődött az Izsáki úti hangár területén. A déli zsűrizést követően kora délután díjazták a nyertes étkeket.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.