Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2017. November 20. 10:08, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület

Fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület

November 18-án (szombaton) a Móra Ferenc Művelődési Központban fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület.

Az ünnepi közgyűlést Hideg István ny. őrnagy, az egyesület elnöke nyitotta meg, majd felkérte levezető elnöknek Deli József ny. ezredest.

A jeles eseményen városvezetésünk nevében Csányi József polgármester és Balla László alpolgármester is tiszteletét tette.

Deli József ny. ezredes rövid üdvözlő szavait követően elsőként Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket:

- Nincs olyan fiúgyermek a világon, akit ne vonzana az egyenruha és maga a katonalét. Ez a lét mindig kiemelt figyelmet kap, viszont néha megfeledkezünk arról, hogy mindehhez egy erős háttér szükséges. Most látva a Petőfi Bajtársi Egyesület tagjait megállapíthatjuk, hogy az erős háttér megvan. Ők a mi feleségeink, társaink, akik a nehéz küldetés folyamán támogatnak bennünket, támogatják katonáinkat. Szeretettel köszöntöm őket a kitartásukért és a bajtársiasságukért.

A polgármester szavait követően Szabó József ezredes, a Magyar Honvédség Humánszolgálati Osztályának osztályvezetője és Huszár János altábornagy, az Magyar Honvédség Őszhaderőnem parancsnoka léptek a pulpitusra.

- A valaha itt szolgált katonák közötti bajtársi szellem fenntartásának igényével alakult meg 1972. novemberében a bajtársi egyesület jogelőd szervezete azzal a céllal, hogy a nyugállományba vonult katonáknak tartalmas közösségépítő elfoglaltságot és hatékony érdekképviseletet nyújtson. Egyesületük azóta kaput nyitott mindenkinek, aki céljaikat elfogadva részt vállalnak a kulturális és szociális tevékenységben, így az elmúlt 45 évben számos eredményt felmutatva sikeresen működik – fogalmazta meg Huszár János altábornagy a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület megalakulásának jelentőségét.

Az esemény zárásaként a megjelentek a Petőfi téren névadójuk szobránálj elhelyezték tiszteletük jelképéül ünnepi szalagjaikat, koszorúikat.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi

Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja

Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.

2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA

2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA