Hírek
2015. Február 14. 07:00, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
"Fénycsapdák" a Művelődési Központban
Február 13-án nyitották meg a Kecskeméti Fotókör kiállítását Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában.
Február 13-án nyitották meg a Kecskeméti Fotókör kiállítását Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában.
Az ünnepi köszöntőt Nagy Krisztián a Kecskeméti Fotókör vezetője mondott, majd Kiss Czakó Imre a félegyházi Wesel Hugo Fotókör elnöke nyitotta meg a tárlatot. Megtudhattuk, hogy a kiállítás miért kapta a Fénycsapdák nevet, valamint beszélt a kiállított képekről, és azok sorrendiségéről. A tárlaton 11 alkotó munkáját láthatjuk mindösszesen 25 képpel. A tárlat 2 éves múltra tekint vissza, azóta csak 1-2 kép cserélődött a tökéletesség eléréséért.
Kiállítók: Bognár Ágnes, Borsos Szilárd, Dukai Ákos, Gyarmati József, Hedrich Zoltán, Kovács Mihály, Margelaui Iulian, Molnár József, Nagy Krisztián, Zoványi István, Zvaló László. Az alkotók nem kifejezetten a „Fénycsapdák” elnevezésű kiállításra készítették képeiket, valójában úgy kerültek összeválogatása a művek.
A jeles eseményen közreműködött Gajdics Janka (Kiskunfélegyházi Művészeti Alapiskola) szaxofonon. Felkészítő tanára: Szamosközi Beáta.
Az ünnepélyes megnyitó után a kecskeméti fotókör vezetője körbevezette az érdeklődőket a tárlaton és pár szóval kommentálta a kiállított képeket.
Március 20-ig bárki megtekintheti a műveket a Művelődési Központ aulájában.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 09:22, szombat | Helyi
Vásár lesz vasárnap Félegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2026. április 12. (vasárnap).
2026. Április 07. 09:14, kedd | Helyi
Forgalmi rend változás a Móra Ferenc téren
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közeljövőben az alábbiak szerint módosul a Móra Ferenc tér forgalmi rendje:
2026. Április 04. 11:07, szombat | Helyi
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
2026. Április 02. 14:22, csütörtök | Helyi
Tehetséggondozás a Közgében
Köbüki tehetséggondozó ösztöndíjban részesültek a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum ügyvitel szakos tanárai












