Hírek
2020. Május 10. 11:39, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Fonálmadárkák hirdetik a Madarak és Fák Napját a Platán Iskolában

Ökoiskola lévén a Platán utcai Általános Iskola számára nagyon fontos ünnepnap a mai.
A Madarak és Fák Napját 1902. óta ünnepeljük Magyarországon, melyet Chernel István ornitológus szervezett meg és az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse.
- A Platán Iskola életében a megalakulás pillanatától Ferenc Meizl Igazgató Úrnak köszönhetően hangsúlyosan jelen van a természet szeretete. Igyekszünk ezt a szellemi örökséget megőrizni, ezért az elmúlt években komoly lépéseket tettünk, hogy egykori fénykorát újraélje az iskola a környezettudatosság terén – nyilatkozta lapunknak Szunyi Anikó tagintézményvezető-helyettes az ünnepnap kapcsán.
Anikó azt is elárulta, hogy nagyon nagy örömmel készülődtek erre a jeles napra. Az iskola minden dolgozója és pedagógusa lelkesen készítette a csodaszép madárkákat és az intézmény kertjébe a dekorációt, hogy azzal mosolyt és boldogságot csaljanak a járókelők arcára. Ezzel a figyelmességgel nemcsak színt varázsoltak a móravárosiak és arra járók hétköznapjaiba, hanem emlékeztetnek is mindenkit arra, hogy törékeny természeti kincsek között élünk, melyek védelme közös felelősségünk.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi
Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban
Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.