Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2015. Március 01. 20:28, vasárnap | Helyi sport
Forrás: Varga Ferenc

Futsal: sorozatban harmadszor kupagyőztes az Astra

Futsal: sorozatban harmadszor kupagyőztes az Astra

Vasárnap kora délután lejátszották a női futsal Magyar Kupa-döntőjét, amelyben az Astra hátrányból felállva 5-2-re legyőzte a Hajdúböszörményt.

Vasárnap kora délután lejátszották a női futsal Magyar Kupa-döntőjét, amelyben az Astra hátrányból felállva 5-2-re legyőzte a Hajdúböszörményt.

A hazai bajnokságból magasan kiemelkedő két együttes közül az utóbbi években az Astra volt a sikeresebb, de a rutin a hajdúságiaktól sem hiányzott, - az ellenfélhez hasonlóan - ők is nagypályás válogatottak sorát felvonultatva érkeztek a döntőre.

A találkozó elején mezőnyben az Astra játszott enyhe fölényben, de a vezetést Halászi Kinga révén a Hajdúböszörmény szerezte meg, de nem sokkal később Szabó Boglárka büntetőjével egyenlített az Astra. A folytatásban azonban hiába irányította a mérkőzést Dombó János együttese, az akciók befejezésénél pontatlanak voltak a címvédő játékosai. A kapu előtt hatékonyabb volt a Hajdúböszörmény, ezt jelzi, hogy az Astra legjobbja sokáig Vincze Anikó kapus volt, aki több ziccert kivédve tartotta meccsben csapatát. Az Astra a szünetre hátrányba került, a 18. percben Vágó Fanni büntetőből volt eredményes.

A második félidőre gyökeresen megváltozott a játék képe, az Astra pontosabban kezdett el játszani, míg a másik oldalon egyre szaporodott a hibák száma. A félidő közepéhez közeledve Dominika Dikanová egyenlített, majd Szabó Boglárka találatával már az Astra vezetett. Innentől szétesett a fáradtabban mozgó hajdúböszörményiek játéka, az ellenfél pedig kegyetlenül kihasználta a hibákat, Zágor Bernadett megduplázta csapata előnyét, majd Gál Tímea állította be az 5-2-es végeredményt. Győzelmével az Astra triplázott, sorozatban harmadszor nyerte meg a Magyar Kupát.

- Végig egyben volt a társaság, de az első félidőben a helyzetek kihasználásában nem volt szerencsénk - mondta Dombó János, az Astra szakvezetője a mérkőzés után. - Kapufákat lőttünk, kiválóan védett az ellenfél kapusa, illetve többször pontatlanak voltunk a végjátékban. A második félidőben a szívünk vitt előre bennünket, eközben sokkal pontosabb lett a játékunk, és ez végül győzelmet ért. Sporttörténelmet írtunk, sorozatban negyedszerre jutottunk döntőbe, és zsinórban harmadjára hódítottuk el a kupát, le a kalappal a lányok előtt.

- Gratulálok az Astrának, megérdemelten nyerte meg a döntőt - fogalmazott Simonyi András, a böszörményiek edzője. - Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, de a kupadöntő külön műfaj, ezt meg kell tanulnunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. A támadóink sokszor rossz döntéseket hoztak, ezért nem tudtunk két góllal elhúzni, pedig úgy gondolom, ha a vezetésünknél még egy gólt szerzünk, az ellenfél nem tudott volna visszajönni. A második félidőben az egyéni hibáinkat könyörtelenül kihasználta ellenfelünk. Ebből a meccsből sokat fogunk tanulni, talán a jövő évben is eljutunk idáig, és akkor már ki tudjuk küszöbölni a most elkövetett hibákat.

Astra - Hajdúböszörmény 5-2 (1-2)

Astra: Vincze Anikó - Megyes Ágnes, Gál Tímea, Szabó Boglárka, Dombai Nagy Anett
Cserék: Kakuszi Adrienn, Gyöngyösi Alexandra, Zágor Bernadett, Szabó Nóra, Godvár Katalin, Dikanova Dominika, Kovács Klaudia, Király Bianka

Hajdúböszörmény: Torma Lilla - Pinczi Anita, Tell Zsófia, Vágó Fanni, Nagy Ágnes
Cserék: Hotváth Eszter, Sipos Lilla, Benkő Mónika, Halászi Kinga, Fogl Katalin, Smuczer Angéla, Sándor Zita, Farkas Éva, Bernhardt Barbara

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 09:33, hétfő | Helyi sport

Rendkívül sikeres hetet zártak a birkózók, Európa-bajnoki érmet szerzett Bárány-Almási Bianka

Az U17-es Európa-bajnokságon egy 15 éves pálmonostorai ifjú hölgy képviselte a Kiskunfélegyházi Birkózó SE-t, valamint hazánkat, óriási sikerrel.

2025. Június 12. 10:06, csütörtök | Helyi sport

Berobbant a nyár, a Koppányok pedig versenyeznek

2025. május 31-én a Kecskeméti Íjász Egyesület által szervezett történelmi örömíjász vettek részt a Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sport Egyesület tagjai.

2025. Június 10. 09:29, kedd | Helyi sport

Hat versenyszámban állt rajthoz Eszter

2025. június 7-én és 8-án Felsőlajoson a Mámor Lovasudvar adott helyszínt a Szabadidő Díjugrató Versenynek.

2025. Június 10. 08:30, kedd | Helyi sport

Sikeres felnőtt bajnoki szereplés

A felnőtt korosztály magyar bajnokságát rendezték Csepelen, ahol világklasszis birkózókkal küzdhettek meg a félegyházi versenyzők.