Hírek
2018. Június 23. 14:00, szombat |
Helyi
Forrás: penzcentrum.hu
Gyorsfagyasztott pizza, halrudacska: itt az igazság a mirelit termékekről

A közhiedelem szerint a fagyasztott termékek mindenféle hozzáadott adalékanyagot tartalmaznak, ezért sokan ódzkodnak a megvásárlásuktól.
Ennek azonban nem szükségszerűen kell így lennie, sőt, ha megfelelően végzik a gyorsfagyasztásos eljárást, akkor a zöldségek, gyümölcsök még csak nem is veszítenek vitamin- és tápanyagtartalmukból. Sokszor ugyanakkor csak az a cél, hogy mindig legyen valami a hűtőben, hogy ha megéhezünk például a foci vébé egyik meccse alatt, akkor legyen egy jolly joker mirelit pizzánk, amit pillanatok alatt elkészíthetünk. Mindezek apropóján a Pénzcentrum most annak járt utána, hogy milyen mirelit akciókkal várják a magyar boltok vásárlóikat.
Az ország friss pizzatérképe szerint a magyarok bizony sem az ananászt, sem pedig a végeláthatatlan hús, illetve húskészítményes feltéteket sem vetik meg kedvenc ételeiken. Ezt persze a pizzasznobok sorscsapásként élhetik meg, de végtére is a közízléssel nehéz lenne vitába szállni. És ha már pizza, és ráadásul még foci vébé is, akkor az ételrendelésnél már csak az lehet gyorsabb, hogyha a fagyasztóból hirtelen előkerül 1-1 korábban betárazott ínyencség, amit csak be kell dobni a sütőbe. Így a pizza még olcsóbb lesz, és még a borravalóval sem kell bíbelődni.
A költséghatékonyság és az időtakarékosság jegyében tehát, most olyan akciókra vadásztunk a legnagyobb magyarországi áruházak akciós katalógusaiban, melyek a mirelitárukra vonatkoznak. És ha már mirelit, sokaknak még a mai napig él a fejében, hogy a mirelit ételek károsak, és csak friss alapanyagok azok, amikből rendes ételt lehet készíteni.
Egy korábbi cikkünkben azonban Antal Emese, dietetikus elmondta, hogy sokszor a negatív vélemények és megnyilvánulások voltaképpen tudatlanságból fakadnak, hiszen sokan nem tudják például azt sem, hogy mit jelent pontosan az élelmiszeriparban a gyorsfagyasztásos eljárás, és azt hiszik, hogy különböző mesterséges készítmények, adalékanyagok hozzáadásával jár.
Pedig ez nincs így, sőt ha fagyasztási eljárást megfelelően végzik, akkor például a mirelit zöldségekben, gyümölcsökben kifejezetten magas vitamin- és tápanyagtartalmat figyelhetünk meg. Ennek fényében fontos például tudni, hogy a gyorsfagyasztással történő tartósítás teljesen vegyszermentes, az eljárás során semmilyen adalékanyag nem kerül a tiszta alapanyaghoz - erősítette meg korábban a Pénzcentrumnak Kúthy László, a FEVITA hűtőipari cég kereskedelmi igazgatója, aki szerint a boltokban a minőségi hűtőbútorok használata is nélkülözhetetlen a minőség megőrzéséhez.
A gyorsfagyasztott terméket egyébként leginkább az gyötri meg, ha többször felenged, majd visszafagy, hiszen ilyenkor már nem a legyártott minőségben kerül a fogyasztóhoz. A gyorsfagyasztásos tartósítás lényeg az, hogy az élelmiszeripari alapanyagokat a lehető legrövidebb idő - a zöldségek, gyümölcsök esetében ez néhány perc - alatt lehűtik mínusz 18-22 celsius fokra. Az élelmiszereket alkotó nagymennyiségű víz ilyenkor apró jégkristályok formájában fagy meg, így a felengedéskor nem roncsolódik a sejtfal. Az apró jégkristályoknak köszönhető az is, hogy a gyorsfagyasztás után kiengedett termék nem ereszt túl sok levet, megőrzi az alapanyag eredeti alakját, színét, hasznos anyagait, vitaminjait, és az illatát is.
Mindezek alapján, akik eddig szkeptikusan tekintettek a mirelit részlegek felé, jobb ha kicsit nyitottabban állnak a dolgokhoz, hiszen sok energiát és pénzt lehet spórolni azzal, ha megfelelő ételekkel előre feltöltjük a mélyhűtőt. Ha így cselekszünk mindig lesz mihez nyúlni, és nagy eséllyel sem a minőségromlástól, sem az adalékanyagok garmadájától nem kell tartanunk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi
Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban
Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.