Hírek
2017. Május 28. 08:51, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
Győzött a Félegyháza a Soltvadkert ellen
Ránézésre sima győzelmet aratott a Félegyháza hazai pályán a Vadkert ellen a megyei első osztály 29. fordulójában, pedig a valóságban jóval szorosabb volt a mérkőzés.
Ozsváth Ferenc kis túlzással egyedül árválkodott a hazai kispadon, hazai oldalon ugyanis rengeteg volt a hiányzó. Nagy iramban kezdtek a csapatok, voltak helyzetek, kemény belépők. Az első igazán nagy ziccer Palásti előtt adódott, a félegyházi csatár már csak a vadkerti kapussal, Fritmannal állt szemben, de belebombázta a labdát. A másik oldalon Radics jó húszról lőtt a jobb oldalról, ballal a bal alsó sarok irányába, Oroszi azonban vetődve védett. Aztán a 18. percben megszületett a hazai vezetés. Palásti indította Zs. Juhászt, aki jobbal, 15 méterről a kapu bal oldalába bombázott. 1–֪0. Nehezen talált magára a Soltvadkert, de a félidő vége felé egyre többet tett az egyenlítésért. A 43. percben Szalai remek kiugratása után Soproni a kapust is kicselezte, ám a 16-os és az oldalvonal találkozásától túl magasan ívelt középre, így nem sikerült az egyenlítés.

A második játékrész első negyedórájában egyre nagyobb nyomást gyakorolt a hazaiakra a Vadkert, – erre utal a hazaiaknak kiosztott két sárga is –, a levegőben lógott az egyenlítés. Csakhogy az 59. percben a vendégek a 16-oson belül fellökték a fejelni készülő Zs. Juhászt, 11-es. A büntetőt Tóth István pöttyintette amúgy Panenka módra a bal felső sarokba. 2–0. Ugrai Imre kettős cserével próbálta frissíteni a csapatát. A vendégek szokatlanul sok távoli lövéssel próbálkoztak, mindhiába, mert ma csak a Félegyháza tudott a kapuba találni, a 79. percben harmadszor, ekkor egy szöglet után Sándor bólintott nyolc méterről a jobb alsó sarokba. Megérdemelt hazai győzelem született, a különbség talán túlzott.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
