Hírek
2020. Június 10. 09:20, szerda |
Helyi
Forrás: bacskiskun.hu
Gyurgyalagok és partifecskék költenek a félegyházi homokrézsűkön
Mintegy hétezer kilométer megtétele után május végén értek haza Kiskunfélegyházára az Egyenlítő déli részéről a gyurgyalagok.
A korán ébredők hajnali öt óra körül megfigyelhetik a madarakat az égbolton, ahogy rovarokra vadásznak.
A Kiskun utca végén féltve őrzött homokrézsűkön kialakított fészkelőhelyeken körülbelül 50 partifecske már megkezdte a költést. A gyurgyalagok közül 15 fészkelt be – tudtuk meg Meizl Ferenctől, a Madárbarát Klub vezetője.
A lelkes madárvédő arról is beszámolt, hogy az önkormányzat a régebbi fészkelőhelyet is felújítja, és építenek a homokfal mellett egy három méter magas, két méter szélességű állványzatot, ahol tálakat helyeznek ki, feltöltve vízzel és sárral, hogy gondoskodjanak a madarak itatásáról és segítsék fészekrakásukat. Ezen az állványon elhelyeznek 20 műfészket is, amiktől a molnárfecskék megtelepedését remélik. Újabb kerítést is építenek, hogy senki ne zavarhassa a madarakat. Természetesen mindezt úgy teszik, hogy a kíváncsiskodók, az óvodás és iskolás csoportok jól láthatóan megfigyelhessék a madarak mindennapjait.
A félegyházi önkormányzat nem csak e fejlesztések megvalósításával vállal szerepet a madarak életkörülményeinek megteremtésében, egy évvel ezelőtt megvásárolták azt a telket, ahol a gyurgyalagok fészkelőhelye található.
Meizl Ferenc, a kiskunfélegyházi Madárbarát Klub vezetője ezúton is arra hívja fel mindenki figyelmet, hogy elkezdődött a madarak költési időszaka, ezért fokozott nyugalomra, odafigyelésre van szükség e különleges természeti kincs megőrzése érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
