Hírek
2017. Szeptember 05. 14:42, kedd |
Helyi
Forrás: -Szerk.-
Hamarosan megérkeznek testvérvárosaink küldöttjei

A hétvégén megrendezésre kerülő Libafesztivál méltó hátteret nyújt a Kiskunfélegyháza testvérvárosaiból érkező küldöttség fogadására.
A testvérvárosi találkozót szeptember 6 – 10. között tartják, mely idő alatt városvezetésünk igyekszik színes és szórakoztató programokkal meghitté és feledhetetlenné tenni vendégeink számára az itt töltött napokat.
Az alkalmat a Testvérvárosi Egyesület és 7 testvértelepüléssel (Carcaixent, Braunfels, Zamosc, Bagnols sur Céze, Eeklo, Newbury; Feltre) közösen beadott sikeres pályázat tette lehetővé. A pályázat fő témája a migráció volt.
Kedves vendégeink elszállásolását családoknál oldották meg, mely gesztusért hála illeti őket. Mint ahogy azt a szervezőktől megtudtuk szeretnék ezt a kialakult hagyományt, rendszert a jövőben is érvényesíteni, kedvet csinálni azoknak, akik még nem vállalkoztak hasonló dologra.
A találkozó keretében kerül sor a Braunfels-Kiskunfélegyháza 25. éve tartó testvérvárosi kapcsolatát megerősítő okiratának aláírására 2017. szeptember 9-én 11:00 órakor a nagyszínpadon.
Ízelítő azokból a libafesztiváli programokból, melyeken testvér településeinkről érkező vendégeink részt fognak venni:
2017. 09. 07. (csütörtök) - Művelődési Központ – 9:00 óra
- 1. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a déli határon
- 2. Die-ből érkező vendégek beszélnek a városukban megalakult egyesületről, amelynek célja a menedéket kérők támogatása, beilleszkedésük segítése.
- Kérdések, kötetlen beszélgetés
- 16:00 óra Kiállítás megnyitója a Szakmaköziben: Két lengyel festő Zamoscból
- 17:00 órakor az aulában kékfestő kiállítás megnyitója
2017. 09. 09. (szombat)
- 10:00 óra - Kiskun Múzeum: Szűts Tamás kiállításának megnyitója -„Még csak 65”
- 10:45 óra Libafesztivál megnyitója
- 11-12:00 óra A német-magyar testvérvárosi kapcsolat megerősítése
- Kulturális programok, libabusz, néptáncfesztivál
- 18:00 órakor Dr Brimo Ammar, szír származású gyógyszerész mesél életéről, családjáról - Városháza díszterme
Képünk: 2014. évi archív
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi
Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban
Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.