Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2013. November 19. 11:33, kedd | Helyi sport
Forrás: - Hatvani Tamás -

Hazaiban játszott az FKSC női és férfi csapata is.

Hazaiban játszott az FKSC női és férfi csapata is.

Szoros véghajrában vesztett pontot férfi csapatunk.

Megyei női csapatunk a bajnokság egyik legerősebb csapatát a Kiskőrös-t fogadta a Constantinum Sportcsarnokban. A második helyen álló vendégek rutinos, gyors játékkal végig irányították a mérkőzést. Rendre pontos leindulásaikkal megszerezték megnyugtató előnyüket már ez első félidőben. A második félidő elején a remek és kemény védekezésnek köszönhetően sikerült felzárkóznia a hazaiaknak. A betöréseknek és közbelövéseknek köszönhetően tisztes helytállással sikerült befejezni a mérkőzést.

Félegyházi KSC - Kiskőrösi női KSZSE 15-27 (6-15)

Vasárnap a harmadik helyezett Kecskeméti főiskola csapatát fogadta férfi csapatunk. Az előzetes esélylatolgatások alapján nagyon nehéz mérkőzésre lehetett számítani. A mérkőzés is ennek jegyében indult, az első tíz perc folyamatos gólváltással kezdődött, védekezés szinte egyik oldalon sem volt. Az első félidő felénél sikerült felvenni a ritmust a félegyháziaknak és átvették a vezetést. A félidőt két gólos előnyel sikerült zárni. A második játékrész eleje sajnos megint nem a hazaiaké volt, így a két gólt gyorsan ledolgozták a vendégek. Ezután egyszer az egyik, majd a másik csapat vezetett egy- két góllal. A játék végén a hazaiaknak volt egy 3 perces kihagyása és ezzel sajnos a mérkőzés is eldőlt.

Félegyházi KSC - Kecskeméti Főiskola 28-29 (16-14)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 25. 09:41, szerda | Helyi sport

2026. első versenyei a Koppányoknál

2026. január 02-án Füzesgyarmaton 3/D teremversenyen vettek részt a Turul Koppány Íjászai. Az év első versenyét a Füzesgyarmati Arany Sólyom Hagyományőrző Íjászegyesület rendezte.

2026. Február 23. 17:01, hétfő | Helyi sport

Családok, futók, bringások – mindenkit vár a Tour de Puszta

A Bringabarátok Sportegyesület immár hetedik alkalommal rendezi meg a Tour de Puszta terepkerékpáros és terepfutó eseményt, amely évről évre egyre több sportkedvelőt és családot vonz a Fülöpjakab településére.

2026. Február 08. 13:49, vasárnap | Helyi sport

Magabiztos sikerek az első U17-es női és kötöttfogású válogatón

Nagyszerű eredményt ért el a Kiskunfélegyházi Birkózó Egyesület két versenyzője Budapesten, az első U17-es női és kötöttfogású válogatón.

2026. Február 03. 16:30, kedd | Helyi sport

Dobos Eszter az ország legjobbjai között – rangos díjat vehetett át Inárcson

2026. január 31-én Inárcson került megrendezésre a Magyar Lovassport Szövetség, azon belül pedig a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakágának éves díjátadó Gálája.