Hírek
2025. Április 03. 17:34, csütörtök | Helyi
Hétköznapok sodrásában - Író-olvasó találkozó Szász Andrással
A csaknem két évtizedig szerkesztő-újságíróként tevékenykedő, közben dokumentarista és helytörténeti munkáiról is ismertté vált Szász András lesz a vendége a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárnak április 17-én, csütörtökön 17 órától. Az író-olvasó találkozón a novellákat és regényeket is jegyző szerzővel Vajda Piroska, a Petőfi Népe újságírója beszélget majd.
Szász András újságíróként nemcsak írott emlékként örökítette meg, amit látott és tapasztalt, hanem fényképeken is. Fotóit számos budapesti és vidéki tárlaton kiállították. Verespatakról készült képei pedig a fél világot bejárták.
A partiumi születésű szerző a határon túlról hozta hite és nemzeti tudata mellett ember-, illetve természetszeretetét is. „Mindent, ami meghatározza egy ember életét” – vallja.
Istenbe vetett hite és mély, vallási meggyőződése pedig öt egyházi kiadványban is testet öltött.
A Hétköznapok sodrásában című könyvtári találkozót – Abonyi Szilvia könyvtárigazgató köszöntőjét követően – Csányi József Kiskunfélegyháza polgármestere nyitja meg.
A szervezők minden érdeklődőt tisztelettel várnak.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
