Hírek
2017. Október 29. 15:51, vasárnap |
Helyi
Forrás: Szent István Templom Plébániája
Hírek a Szent István Templomból

Évközi harmincadik vasárnap - 2017. október 29.
1. Ezen a hétvégén áttértünk a téli időszámításra, de ez nem érinti a templom miserendjét.
2. Sírszentelések lesznek most vasárnap és november 1-jén, szerdán délután 2 órától a Felsőtemetőben, 3 órától az Alsótemetőben. Kérik, hogy akik szeretnék sírjaikat megszenteltetni, a plébánián jelentkezzenek.
3. Mindenszentek napja kötelező, parancsolt ünnep, ezért november 1-jén, szerdán reggel 7-kor, délelőtt 9-kor, ½ 11-kor és este 6-kor lesz szentmise. Az esti 6 órai szentmisét az elhunytakért ajánlják fel.
4. November 2-án, csütörtökön délután 4 órakor szentségkitétellel csendes szentségimádás kezdődik papi és szerzetesi hívatásokért.
5. Énekelni és zenélni tudó gyerekekből zenekart és kórust szerveznek. Az első próba november 3-án, pénteken este ½ 6-kor lesz a templomban.
6. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság tisztelettel hívja a nyugdíjasokat október 30-án, hétfőn délután 5 órára a Móra Ferenc Művelődési Központba a „Nyugdíjas akták” című bűnügyi komédia bemutatójára. A tanulságos történetek megtekintése segíthet megelőzni a nyugdíjasok sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Mindenkit szeretettel várnak.
7. Ifjúsági hittan lesz a megbérmáltaknak pénteken este 7 órakor a plébánián.
8. November 4-én, szombaton egyházközségi zarándoklatot szerveznek Bátára, a Szent Vér Templomhoz. Indulás reggel 7 órakor a plébánia előtti parkolóból. Az ellátásról mindenki maga gondoskodik.
9. Egyházmegyei ifjúsági találkozó lesz november 4-én, szombaton, Kiskunfélegyházán. Érdeklődni és jelentkezni lehet József atyánál.
10. Lejár az egyházközségi képviselő-testület megbízatása. Az új testület összetételére a hívek az újságos asztalon lévő jelölőlapon adhatják le ajánlásaikat november 5-én, vasárnap estig az ott lévő dobozba.
11. Az egyházközség képviselő-testülete november 6-án, hétfőn este gyűlést tart a plébánián. Akik nem kapták meg e-mailben a meghívót, vegyék át sekrestyében.
12. Hittanos találkozó lesz Baján, november 11-én, szombaton felső tagozatosok részére. Kérik, hogy a felsősök tájékoztatás céljából maradjanak a templomban a szentmise után.
13. Jövő évi kalendáriumok, fali naptárak vásárolhatóak a sekrestyében és plébánián.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.